– Gróf Klebelsberg Kunó, a Bethlen-kormány vallás- és közoktatásügyi minisztere (1922– 1931) szervezte meg a tudósutánpótlás biztosítására a Collegium Hungaricumot, amelynek intézetei máig is működnek Európa fővárosaiban. Mi az összefüggés a bécsi Collegium Hungaricum és az annak részét képező Bécsi Magyar Történeti Intézet között?
– A magyar kultúra és tudomány, egyáltalán Magyarország hírének a világba való eljuttatása régi törekvés, az első ilyen profilú intézetet az első világháború alatt, 1916-ban az akkori Konstantinápolyban, mai Isztambulban hozták létre, de igazán nagy lendületet valóban Klebelsberg Kunó minisztersége alatt vett. Az első világháborúig tartó optimista, felívelő, gazdagodó boldog békeidők hangulatához képest Trianon után Magyarország számára sokkszerű élmény volt, hogy a gazdag nyugat-európai kultúrnemzetek nem ismernek minket, téveszméket vallanak rólunk, amiből nekünk hátrányunk származik. Szükség volt egy aktív Magyarország bemutatására, a valós magyar kulturális és tudományos teljesítmények elterjesztésére, ami új politikát és új tudományos kultúrdiplomáciát kívánt. Ez ötvöződött Klebelsberg Kunó miniszteri felfogásával, aki világosan látta, hogy a trianoni békeszerződés által meggyöngített Magyarország számára a kultúra, a magyar szellemi potenciál jelentheti azt a szellemi tőkét, amellyel az igazságtalan békerendszer ellen egymaga küzdeni képes, azaz kulturális és tudományos teljesítményeit meg kell ismertetnie a nyugati országokkal. Klebelsberg mint befolyásos politikus és Bethlen István miniszterelnök személyes jó politikai elvbarátja, jelentős költségvetési forrásokat is tudott szerezni annak a külföldi kulturális intézethálózatnak a fokozatos kiépítéséhez, amelynek Bécs volt az egyik nagyon fontos központja. Klebelsberg szándéka szerint az első világháborúban győztes országok fővárosaiban, Párizsban, Londonban, Rómában is alakultak volna ilyen intézetek, csakhogy a húszas években annyira ellenséges hangulat vette körül a legyőzött országokat, hogy erre ők hosszú időn keresztül nem voltak nyitottak. Az adott lehetőségekhez mérten, a meglévő, gazdag kulturális és tudományos együttműködésre alapozva így Bécsben és Berlinben jöttek létre az első magyar külföldi kulturális intézetek. A bécsi különösen is jelentős volt, hiszen Magyarországot a legrégebbi, legtartalmasabb és legélénkebb kapcsolat Ausztriához fűzte.
A bécsi magyar Collegium Hungaricum kezdetben a Magyar Testőrgárda palotájában működött. A Monarchia és a nemesi testőrség megszűnése után a magyar állam a tulajdonában álló épületnek új funkciót keresett, így vált az a Collegium Hungaricum székhelyévé. Az intézet otthont nyújtott a Bécsben tartósan történeti, levéltári kutatásokat végző magyar ösztöndíjasoknak, mindazoknak, akik továbbfolytatták, élénkítették a tudományos kapcsolatokat az osztrák kollégákkal, beépültek az osztrák tudományosságba. Mindemellett – sőt elsősorban – történeti intézet is volt, főleg történettudományos profillal. Az itt folytatott kutatások és történettudományos munkák eredményeit évkönyvekben is közreadták. Ezekben számos kiváló történész jelentetett meg fontos publikációkat, olyan kvalitású tudósok, mint Alföldi András, Balogh Jolán, Genthon István, Zádor Anna, Domanovszky Sándor, Hajnal István, Jánossy Dénes, Deér József, Benda Kálmán, Mályusz Elemér és Kosáry Domokos.
Mindezekből épült volna tovább ez a szép kezdeményezés, ha nem szól közbe a történelem.
– Milyen tényezők befolyásolták és milyen irányba mozdították el az intézet sorsát?
– Először a második világháború pusztításai okoztak komoly gondokat, majd a kommunista hatalomátvétel formálta át Magyarországnak a külfölddel való kapcsolatát érintő elgondolásokat. Immár nem a magyar nemzeti kultúra, a magyar tudományosság volt a külföld felé sugárzandó üzenet, hanem az, hogy Magyarország a „béketábor”, vagyis a Szovjetunió által vezetett kommunista világ egyik bástyája. A kommunista hatalomátvétel minden egyes országban történő elősegítése vált fontossá, ennek megfelelően már nem tudósokra, ösztöndíjasokra volt szükség, hanem agitátorokra; a magyar Collegium Hungaricumok az 1945 utáni átmenetet követően az oda delegált ügynökök révén propagandaintézményekként működtek. Ennek a néhány évtizedig tartó korszaknak a negatív hatásairól még ma is lehet hallani, az idősebbek számára a Collegium Hungaricum a kommunista államnak egy nem túlzottan kedvelt intézménye volt nyomokban még a hetvenes években is, noha a légköre a hatvanas évektől a változás jegyeit mutatta. A szabadságharc után ugyanis némiképp módosult, sok tekintetben mérséklődött a magyar kommunista vezetés politikája. A külföldi kölcsönök miatt is ráébredtek arra, hogy a merev szembenállás, ellenségesség nem kifizetődő, s ha ideológiai szinten nem is lehetséges, de lehetőleg jó viszonyt kell kiépíteni a nyugati „imperialista”, „tőkésállamokkal”. Ekkor ismét előtérbe került a tudományos és kulturális diplomácia, a szocialista magyar kultúra és tudomány eredményeinek a nyugatiakkal való megismertetése. Ugyanakkor a szervezeti háttér, az intézményi feltételek sokat romlottak a húszas-harmincas évekhez képest. Bécsben a magyar állam még az előző korszakban eladta a magyar nemesi testőrség gyönyörű barokk palotáját, és egy kisebb, nem Bécs központi helyén lévő és a magyar történelmi előzményekhez, a magyar bécsi kulturális hagyományokhoz semmilyen módon nem kapcsolódó épületet vásárolt helyette. Itt, a Hollandstrasse 4. szám alatt működik azóta a tudományos kutatásnak és a kulturális kapcsolatok bővítésének szentelt Collegium Hungaricum a magyar kultúra bécsi bemutatkozóhelyeként, de a szocialista ideológiai és propagandisztikus máz levetkőzéséhez sok időnek kellett eltelnie. Már régóta primer tudományos-kulturális és semmiféle politikai üzenettel nem rendelkező volt az itt folyó munka, de a bécsi közönségnek meg kellett szoknia, hogy ide érdemes járni, ez már nem egy szocialista propagandaközpont, hanem a szomszéd ország kultúráját, tudományos teljesítményét lehet itt különböző színvonalas programok segítségével megismerni. Ez az átállás még a rendszerváltozás után is jó pár évig eltartott; a Collegium Hungaricum megsínylette a kommunista diktatúra évtizedeit még annak a bukása után is.
– Abból, amit eddig elmondott, jól látszik, hogy a Collegium Hungaricum és a Bécsi Magyar Történeti Intézet tevékenysége szorosan összefügg egymással. Hol húzódik a lényegi különbség?
– A Bécsi Magyar Történeti Intézet az ötvenes években teljesen megszűnt, ezen a néven itt semmiféle tudományos tevékenység nem folyt. A 2000-es évek elején indult újra a folyamatosan létező Collegium Hungaricum keretei között. A Collegium Hungaricumban ma nem a történeti kutatások dominanciája a jellemző, az intézmény nagyobb részben kulturális, művészeti, zenei, irodalmi programokat kínál. A kisebb részt jelentő történettudományos tevékenységben csereösztöndíjasok fogadása, ösztöndíjas-programok, tudományos előadások és konferenciák rendezése a feladata. Elsősorban a magyar kultúrát szeretné a bécsi közönség számára ismertebbé tenni, s ennek csupán része a Bécsi Magyar Történeti Intézet.
Az ausztriai magyarok rendszeresen járnak a Bécsi Magyar Történeti Intézet programjaira és a nagyobb, illetve részben más közönséget vonzó kulturális rendezvényekre. Nagyon jó a kapcsolatunk a bécsi magyar egyesületekkel, van közöttük olyan, amelyik rendszeresen nálunk tartja összejöveteleit, még közgyűléseit is.
Az Ausztriában élő magyarok a Collegium Hungaricumra ma már valóban mint barátságos, befogadó helyre tekinthetnek.
– Pontos-e az a meglátásom, hogy a két intézet egyszerre kívánja megszólítani az Ausztriában élő magyarokat és a befogadó társadalom tagjait, vagy még továbblépve: az itt kutató magyar ösztöndíjasokon keresztül szeretné eljuttatni üzenetét a többségi nemzetnek?
– Mindegyik célkitűzést igyekszünk megvalósítani. Ennek az intézményhálózatnak valóban az az elsődleges célja, hogy a magyar kultúra és tudomány eredményeit a fogadó ország közönsége számára ismertté tegye, de mivel Ausztriában jelentős számú magyar közösség is él, erre természetesen tekintettel vagyunk, amikor a programokat szervezzük. Ezért – bár nem ez a fő profilunk – a Bécsi Magyar Történeti Intézet is szervez magyar nyelvű előadásokat, programokat a Bécsben élő magyaroknak, de alapvetően az osztrák közönségnek szóló, német nyelvű rendezvények vagy a nyelvhez nem kötött zenei programok jelentik a fő profilt.
Az itt kutató magyar állami ösztöndíjas kollégák a saját kapcsolatrendszerük révén valóban sokat hozzá tudnak tenni ahhoz, hogy eredményesen működjünk. Korántsem tekintjük magunkat valamiféle monopolhelyzetet élvező szolgáltatónak, nem egy központilag meghatározott magyar kulturális-tudományos képet akarunk sugározni, hanem befogadó otthona vagyunk azoknak a magyar kiválóságoknak, akik segítenek nekünk annak elérésben, hogy a politikai rendszerek korábbi kényszerei miatti meg-megszakadó osztrák-magyar barátság a tudomány és a kultúra területén ezernél is több szállal ismét összekapcsolódjon.
– Elődje, Szabó Csaba nyilatkozta egy interjúban, hogy Ausztriában, de az egész német nyelvterületen komoly érdeklődés mutatkozik a magyar tudományos eredmények iránt, ugyanakkor alig férnek hozzá ezekhez, hiszen társadalomtudományi területen legalábbis nagyon kevesen nagyon keveset publikálnak idegen nyelven. Így látja és tapasztalja-e Ön is, vagy már történt elmozdulás e tekintetben?
– Elsősorban éppen Szabó Csabát illeti a dicséret e téren a változást illetően, mert ő volt az, aki a Bécsi Magyar Történeti Intézet korábbi évkönyvkiadvány-sorozatát felújította. A Publikationen der ungarischen Geschichtsforschung in Wien című sorozatban szűk ötéves bécsi tartózkodása alatt közel tucatnyi kötet jelent meg, elsősorban magyar történelmi alapkutatásokkal, a középkortól a jelenkorig számos téma feldolgozásával. Ez a könyvsorozat német nyelven – egyes kötetek részben angol nyelven is – a magyar történettudomány és más tudományágak eredményeit tárja a világ elé. A magyar tudományosságnak a német nyelvterületre való közvetítésében tehát a Bécsi Magyar Történeti Intézet nagyon fontos, mondhatni központi szerepet játszik. Persze annak örülnék, ha a magyar tudományosság eredményei sokkal nagyobb arányban jelennének meg angolul, németül, franciául és más nyelveken. Hogy ez nincs így, ennek részben anyagi, részben más okai vannak, de tény, hogy a magyar tudományosság akkor tudna még jobban beépülni a világelitbe, a kiváló magyar eredmények akkor lennének nemzetközileg jobban ismertek, ha nagyobb arányban jelennének meg angolul, németül. Amíg ez nincs így, addig óriási jelentőségű a mi könyvsorozatunk.
– Önnek bizonyára korábban is volt már kapcsolata a Bécsi Magyar Történeti Intézettel, ezért pályázta meg a három évre szóló igazgatói megbízatást. Milyen munkakapcsolat fűzte hozzá?
– Ösztöndíjasként több hónapot töltöttem Bécsben, először 2000-ben, már doktoranduszhallgatóként, majd azután is többször jöttem az osztrák főváros Állami Levéltárába és Nemzeti Könyvtárába kutatni. Ehhez a Collegium Hungaricum nagyon fontos infrastrukturális hátteret nyújtott, és emlékezetesek maradnak számomra az ösztöndíjas-társakkal folytatott eszmecserék is. A mindenkori tudományos igazgató-helyettes által szervezett ösztöndíjas-esteken lehetett a világlátást szélesíteni, barátságokat kötni, egy egyhónapos ösztöndíj tehát olyan hatalmas szellemi élménymennyiséget adott, hogy csak nagy szeretettel tudok visszaemlékezni ezekre a kivételesen szép és tartalmas időszakokra. Ezek a tapasztalatok részben ösztönöztek engem pályázatom benyújtására, részben – gondolom – a döntéshozók is úgy ítélték meg, ilyen előzmények alkalmassá tehetnek arra, hogy az intézmény vezetésében szerepet vállalva a pozitív hagyományokat továbbvigyem.
– Bécsbe érkezése után azt nyilatkozta, hogy folytatni kívánja elődje, Szabó Csaba sikeres projektjeit, ugyanakkor fontosnak tartja a XIX. századi osztrák-magyar történelemtudományos kapcsolatok megélénkítését. Ennek jegyében telt-e el az elmúlt fél év és egyáltalán hogyan értékeli a megelőző hónapokat?
– A XIX. század előtérbe helyezése nemcsak a saját szívügyem – történészként elsősorban a dualista korszakkal, a XIX–XX. század magyar politika- és művelődéstörténetével, a nacionalizmus és nemzetiségi politika kérdéseivel foglalkozom –, de az osztrák-magyar kapcsolatok e fontos stratégiai korszakát illetően (amelyek éppoly fontosak a magyar nemzeti önismeret szempontjából is) volt bizonyos hiányosság. Elődöm a XX. századi történelem és az egyháztörténet, a korábbi elődök pedig a török kor, tehát a XVI., XVII., illetve a XVIII. század művelői voltak, és a velük való szakmai együttműködésben kulcsszerepet játszó levéltári delegátusok is elsősorban ennek a korszaknak a szakértői, a Habsburg-birodalom utolsó évszázadának történelmi időszakából tehát szükség van a kapcsolatok megélénkítésére és új kapcsolatok kiépítésére. Ha a három év végén azt mondhatom, hogy ezt sikerült pótolni, felzárkóztattam a XIX. százados tudományos kapcsolatokat a XX. százados és a korábbi korszakos kapcsolatok mellé, akkor elégedetten fejezhetem majd be a munkámat. Ebből a szempontból az idei lesz döntő jelentőségű év. Ausztriában 2016-ban Ferenc József száz évvel ezelőtti halálára emlékeznek, számtalan kiállítás, tudományos konferencia és más program valósul meg ebben a témakörben, és mi is szeretnénk ehhez különböző rendezvényekkel, többek között egy Ferenc József és a magyarok kapcsolatát bemutató konferenciával kapcsolódni. Ferenc József halála és temetése mellett IV. Károly megkoronázása nekünk, magyaroknak abból a szempontból is fontos, hogy miközben Ausztriában akkoriban nem volt koronázási ceremónia, az uralkodóváltás automatikusan történt, addig az 1916. december 30-i budai ceremónia az utolsó magyar királykoronázás; erről is tervezünk egy nemzetközi konferenciát. Természetesen az egyes kutatási területek legfontosabb, legfrissebb eredményeit ismertető előadásokra is igyekszem a XIX. százados kollégákat is hívni, de nem kizárólagossággal. A közelmúltban volt egy XX. százados előadásunk, azt egy török koros követte, egy magyar historiográfiáról szóló átfogó könyvet is bemutattunk, tehát igazán nem mondható, hogy csak a magam kutatási vagy érdeklődési területével foglalkozom. Az a célom, hogy ahol van német nyelvterületen releváns új eredmény, azt az otthoni kapcsolatrendszerem segítségével megpróbáljam elhozni és bemutatni.
– A Collegium Hungaricum tudományos igazgatóhelyetteseként milyen feladatokat lát el?
– A Collegium Hungaricum élén álló igazgató – Molnár Mária – mellett a tudományos együttműködésért, a tudományos programokért felelek, feladataim közé tartozik a Collegium Hungaricum- és Klebelsberg-ösztöndíjasok tutorálása, a velük való foglalkozás, az ő munkájuk segítése. E tekintetben annyi változás történt, hogy hagyományos ösztöndíjas-találkozót havonta most már nemcsak egy, hanem két alkalommal szervezek, így az általános ismerkedési est mellett a hónap végén az ösztöndíjasok az elért eredményeiket is bemutathatják társaiknak vagy akár szélesebb közönségnek is. Ez nekik is hasznos összegzés, szembenézés azzal, hogy mire jutottak, másrészt sokkal közvetlenebb tudományos eszmecserére ad lehetőséget, egy konkrét előadás nyomán. Tapasztalhattuk az eddigi néhány alkalom során is, hogy a hallgatóság soraiban lévő többi ösztöndíjas a kiváló kérdésekkel, megjegyzésekkel sokat tud segíteni az előadónak.
– Van-e, és ha igen, milyen az együttműködésük a társintézetekkel?
– Valamennyi Collegium Hungaricumot, illetve külföldi magyar intézetet egységbe foglalja a budapesti anyaintézmény, a Balassi Intézet, amely a Külügyminisztériumba integrálódása után is segíti a szakmai munkánkat. Bizonyos programjaikat, például a budapesti székhelyen szervezett kiállításaikat átvehetjük. Januárban például a bécsi Ferien-Messén a Csárdáskirálynőből adtak elő néhány népszerű számot budapesti művészek, és ez a produkció a világ több más magyar intézetébe is eljutott. Két- vagy többoldalú kapcsolatokat is kialakíthatunk a berlini, a stuttgarti vagy a közeli pozsonyi, prágai társintézetekkel. Hasonlóképpen szervezünk közös programokat más országok bécsi tudományos-kulturális intézeteivel is. Elődöm, Szabó Csaba több olyan tudományos konferenciát szervezett, ahol közép- vagy összeurópai témákat vitattak meg a történészek lengyel, cseh vagy más nemzetekbeli előadókkal. Ilyen esetben a vendégelőadók meghívása és fogadása nehezebb lenne a bécsi lengyel, cseh és más kulturális intézetek együttműködése nélkül.
– A Bécsi Magyar Történeti Intézet szervezésében tavaly sok más mellett bemutatták a Törvény, jog, igazság – Széll Kálmán életműve című könyvet, továbbá Hermann Róbert A szibériai Petőfi-mítosz és a tények, Olga Khavanova Gróf Esterházy Miklós birodalmi és osztrák nagykövet diplomáciai pályafutása a XVIII. század közepén, illetve Ujváry Gábor Magyar kultuszminiszterek a két világháború között című tudományos előadását hallgathatták meg az érdeklődők. Milyen programokat kínáltak még az év elején?
– Március elején több olyan programot is szerveztünk, ahol nem budapesti egyetemek történészei tartottak előadást. Március 3-án a szegedi Cziráki Zsuzsa mutatta be kutatásait a XVII. századi Habsburg-birodalom konstantinápolyi diplomatáival kapcsolatban. Öröm volt tapasztalni, hogy egy általunk meghívott osztrák egyetemi oktató azonnal felvette a kapcsolatot Zsuzsival, és remélhetőleg hosszabb távú tudományos együttműködés lesz a dologból. Azt hiszem, az ilyen aprónak tűnő lépések jelentik itteni működésünk legfontosabb eredményeit. Március 7-én a debreceni Erős Vilmos tanár úr historiográfiai összegző kötetét mutattuk be magyar nyelven, és megelégedésünkre szolgált, hogy a szerző a komoly és bonyolult témát a megjelent vendégek kérdéseire felelve a nem szakmabeliek számára is érthetően, de a szakmai színvonalasságból mit sem engedve adta elő. Március 8-án ugyancsak ő tartott német nyelvű előadást a két világháború közötti magyar történetírás egyik nagyon izgalmas irányzatáról, az úgynevezett népiségtörténeti iskoláról, természetesen elsősorban a szakmai közönséghez szólva.
– Milyen rendezvények várhatók a Bécsi Magyar Történeti Intézetben a közeljövőben?
– Következő vendégünk április 7-én Ablonczy Balázs lesz, aki az éppen 75 éve, 1941. április elején tragikus körülmények között meghalt magyar miniszterelnök, Teleki Pál ellentmondásos és tanulságokkal teli politikai pályafutását foglalja majd össze a remélhetőleg szép számban megjelenő hallgatóság számára.
Április 11-én az egyik ausztriai magyar szervezettel közös programként egy osztrák történész-professzor, Michael Gehler és a fotóművész Erich Lessing kötetét mutatjuk be az 1956-os magyar forradalomról. Ez a program már az őszi ünnepi megemlékezések bevezetőjének is tekinthető.
Május 18-án tartja meg előadását korábbi ösztöndíjasunk, az ELTE oktatója, Manhercz Orsolya, aki Ferenc József 1849 és 1866 közötti magyarországi látogatásait mutatja be az érdeklődőknek.
Május 24-én a Bécsi Magyar Nagykövetséggel együttműködve, a Nagykövetség szép barokk palotájában tartunk egésznapos tudományos konferenciát a magyar királykoronázások történetéről, a Magyar Tudományos Akadémia által támogatott Szent Korona Lendület-kutatócsoport eredményeire támaszkodva.
Június 14-én, az Európa-bajnokság magyar-osztrák futballmeccsének délutánján pedig a magyar levéltári delegátus, Oross András szervezésében korábbi bécsi magyar levéltárosok idézik fel az itt töltött időszak komoly és vidám történeteit, az Osztrák Állami Levéltár főigazgatója, Wolfgang Maderthaner úr pedig a különösen gazdag osztrák–magyar futballtörténelem kapcsán osztja majd meg gondolatait a jelenlévőkkel.
Azt hiszem tehát, hogy a tavasz számos színvonalas rendezvényt kínál, s bármely történeti korszak iránt érdeklődjön valaki, biztosan megtalálhatja a kedvére való programot.
Bécsi Magyar Történeti Intézet
Az első világháború egyik vesztes államáról, egy széteső birodalom tagországáról, a Tanácsköztársaság elszenvedőjéről, a Trianoni traumából még fel sem ocsúdó Magyarországról kevesen gondolták, hogy Európa és a világ számára a közeljövőben még érdekessé válhat, ám az 1920 és 1941 között eltelt 21 „békés” év alaposan rácáfolt a kétkedőkre. A magyar tudományosság, a művészi élet addig nem látott sikereket ért el Európában. Mindehhez kellett egy olyan személyiség is, mint Gróf Klebelsberg Kunó kultuszminiszter, akinek volt elképzelése és ereje a magyar oktatásügy, művelődés, kultúra és tudomány újjáépítésére. A kiemelkedő kultúr- és tudománypolitikus, a Bethlen-kormány vallás- és közoktatásügyi minisztere (1922–1931) a múlt század első felében a magyarság eddigi történetének legnagyobb veszteségéből igyekezett felrázni az országot, segített visszaadni jövőbe vetett hitét. 1922-ben, amikor elfoglalta kultuszminiszteri székét, kijelentette: „A magyar hazát ma elsősorban nem a kard, hanem a kultúra tarthatja meg és teheti ismét naggyá.” A miniszter népiskolai programja keretében mintegy ötezer tanyai tantermet építtetett, megreformálta az alsó és a középiskolai oktatást, bevezette a reálgimnáziumot, Szegeden, Debrecenben és Pécsett megteremtette a felsőoktatás korszerű műhelyeit, befejezte a szegedi fogadalmi templom építését, egyetemen tanított, tudományos munkát végzett és a tudósutánpótlás biztosítására megszervezte a Collegium Hungaricumot, amelynek intézetei máig is működnek Európa fővárosaiban, így Bécsben is.
Az oktatás mennyiségi és minőségi fejlesztése, a tudományos kutatások állami támogatása és a tudósok nemzetközi kapcsolatrendszerének segítése ma is követendő példa. A mai Magyarország számára is fontos, hogy értékei, eredményei okán figyeljen rá oda a világ. A 2000/2001-ben újjáalakított Bécsi Magyar Történeti Intézet (BMTI) igyekszik méltó lenni az elődökhöz. A Collegium Hungaricumban évente akár 120 ösztöndíjas-hónapot is tölthetnek különböző tudományterületeken tevékenykedő, az ösztöndíjat átgondolt, összehangolt tudományos koncepciók mentén elnyerő magyar kutatók és tudósok. A BMTI szoros kapcsolatokat épít ki a magyar egyetemekkel és a Bécsi Egyetemmel is. Olyan projekteket igyekszik megszervezni, amelyek vonzó kutatási perspektívát kínálnak a hazai és külföldi egyetemeknek. Kapcsolatokat fejleszt a hazai és külföldi kutatóhelyekkel, intézetekkel, be kíván kapcsolódni folyó kutatásaikba és közös programokat dolgoz ki. Az általa menedzselt projektekben igyekszik támogatni az utógondozást is. Fontos feladata jó kapcsolatok kiépítése az ausztriai magyar szervezetekkel, művelt újságírókkal, művészekkel, tudósokkal. Tapasztalatait, kapcsolatait, ismereteit a fiatalabb hazai nemzedékek számára is igyekszik hasznosítani.
Az intézet honlapja itt érhető el.
