A munka majdnem másfél évig tartott, ám a napokban végéhez ért, s az anyag iránt már több magyarországi-, illetve a macedón állami televízió is érdeklődött.
A nagyjából húszperces „rövidfilm” egyéni történetek mentén mutatja be a Krusevóba menekült, s ott átmenetileg letelepült magyarok életét.
Nagyjából tizennyolc-húsz hónap egy idegen országban pontosan elég volt ahhoz, hogy magyar honfitársaink megszerettessék magukat a helyiekkel, hallatlanul sikeres futballcsapatot alakítsanak, festő, vagy épp gépész karriert kezdjenek… Sőt, elegendő volt ez az idő szerelmek szövődéséhez is, melyek a kényszerű távozással nem értek véget, s melyek emlékét az itt maradtak még mindig elevenen őrzik.
Az interjúalanyok ’56-ban életerős legények és hajadon leányok voltak – mára csendes derűvel nosztalgiázó nyugdíjasok. Az apró, hol vicces, hol könnyfakasztó momentumokra azonban úgy emlékeznek, mintha tegnap estek volna meg, s megindító látni, mennyire hatnak ma is a hatvan évvel ezelőtti történetek.
A felvételek vágásával, rendezésével, a „szövegkönyv” lektorálásával és a feliratozással pár napja végeztünk; az utómunka nagy része a macedón állami televízió professzionális stúdiójában zajlott. Szakemberekkel dolgozhattunk együtt, s ez az eredményen is meglátszik.
Nagy várakozással tekintünk a magyarországi és a szkopjei bemutató elé, hisz közös „gyermekünkről” van szó: a Szervezet elnöke, az egykori Kőrösi Csoma Sándor- és az idei Petőfi Sándor Program ösztöndíjasai egyaránt bábáskodtak a születésnél.
