Megnyitóbeszéd egy vándorkiállítás negyedik állomásán
Aztán tanultunk, ahogy tanult mindenki mindenkitől: a képzett szakkörösök a hagyományőrzőktől különböző technikákat és mintákat, a helyiek azt, hogy jobban értékeljék és őrizzék azt, amijük még megmaradt. Minden helyszínen megfogalmazódott a kérdés: miként lehet előre lépni, az egykori mintákat 21. századi módon újragondolni és alkalmazni. A kérdésre a válasz a mai kiállítás. Ez a közös kiállítás, amely a négy tájegységből oly sok mindent tár elénk. Hagyományos viseleti darabokat és lakástextíliákat, ám jelenkori anyagokkal és az alkotó szűrőjén áteresztve.
Így látjuk a hétfalusi mokán, azaz juhtartó román gyapjútakaróját Czimbor Izabella újragondolásában, merész színhasználatában, mellette számtalan szőttesét. A hétfalusi csángó lányviselet Gödri Anna munkája, aki minden egyes ruha megvarrásával igyekszik az egykori varrási technikát minél pontosabban elsajátítani, illetve megtalálni azokat az anyagokat, amelyek közelítenek az egykori viseleti darabokéhoz. A különböző használati és dísztárgyakon az egykori szőttesek mintái köszönnek vissza, akárcsak a székelyudvarhelyi Artera Kaláka Kör tagjainak munkáin. Az egykori vetett ágy párnái a múltba vezetnek, de a gyerekszoba kellékei páratlan ötletességről tanúskodnak. A kiállított teljes mértékben modern ruhák a székelyföldi szőtteseket idézik, akárcsak a budapesti Mindenöltő Asszonykör és a debreceni Homokkerti Nefelejcs Hímzőkör tagjainak munkái is a gyimesi és moldvai mintakincset. Itt is pontosan megfigyelhetjük, hogy milyen lesz a 21. század anyagaival szőtt moldvai vállkendő, vagy mennyire szemet gyönyörködtető egy keptár (mejjesbunda) hímzése hátizsákon.
A sepsiszentgyörgyi Vargyasi Melinda ruhájának anyaga és díszítése szintén a moldvai és a hétfalusi csángók viseletéből táplálkozik, ahogy a kézdivásárhelyi Teleki Aranka viseleti darabjai is a gyimesiből. Ott vannak a bundái, mellényei, ingei, amelyek az egykori darabok mai újraalkotott változatai, de a vidékre jellemző anyagokból mai darabok is kerültek ki a keze alól. De ott vannak a tojásírók, Fejér Jolán és Gödri Anna, a bútorfestők, Kiss Zita és Manuela Ivan vagy Szász Ildikó a népi ihletettségű festett porcelánjaival. Van gyöngy, fonott kosár és még számtalan tárgy. Csak néhány alkotó és néhány munka, amit most kiemeltem, de számtalan példát felvonultathattam volna még. Elnézést is kérek a többi alkotótól, akit nem említettem név szerint.
Egy kiállítás tehát, amely egy tábor kapcsolatépítő erejének köszönhető,, amely végre egy fedél alá hozta a különböző csángó csoportokat, megmutatva azok sajátosságait, a bennük rejlő lehetőségeket arra, hogy hagyományos mintakincsüket másképp is a világ elé tárhassuk. Egy kiállítás, amelyben az együttműködés elfelejteti a földrajzi és fizikai határokat, hiszen egy jó csapat kovácsolódott össze arra, hogy az anyagokat ilyen színvonalon a nagyközönség elé tárja. A kiállítás idén a Brassó megyei RMDSZ, a Barcasági Csángó Alapítvány, a Barcasági Csángó Kézműves Egyesület, a székelyudvarhelyi Artera Alapítvány, a REdut Kulturális Központ, a Dunakanyar Népművészeti Egyesület, a Petőfi Sándor Program, valamint az egyéni kiállítók jóvoltából jött létre.
