Jelenlegi hely

Hírek

2018.12.18.
Átveszik a lángot
„Békesség, földön az embernek!” – énekeljük karácsonykor. Erre készülve idén is cserkészek viszik el a világ minden pontjára a béke lángját. Az üzenet Kárpátaljára is eljutott, 15 fős küldöttség hozta a fényt az ausztriai lángátadó ceremóniáról...
2018.12.18.
Angyali üdvözlet
December 14-én lelki napot tartottunk a Szent Anna Katolikus óvodában.
2018.12.18.
Koncert plakát
“Szabad-e bejönni ide betlehemmel? “ című karácsonyi hangversenyével járta Erdélyt az 50. születésnapját ünneplő Kaláka együttes december 7. és 17. között.
2018.12.17.
Utánpólás: Rizsányi Réka és Francia Balázs. Fotó: Lennert Móger Tímea
Vajdaság Nyugat-bácskai körzete mezőgazdasággal foglalkozik. Az itt élő emberek szimbiózisban élnek a természettel, mégis lételemük és magától értetődő igényük kultúrával töltekezni.
2018.12.17.
csáng
A magyarfalusi és forrófalvi moldvai csángók turnéjuk első állomásaként Temesvárra látogattak el, hogy hagyományaikat, énekeiket, mondáikat megismertessék az érdeklődőkkel.
2018.12.12.
Lovasíjászat anyai szemmel
Két fiú édesanyjaként sikerült elég távol kerülnöm a lányok tündérországától. Azt azonban magam sem gondoltam, hogy egyik napról a másikra a lovasíjászat világába csöppenek.
2018.12.11.
Arany és Petőfi - Kálló Béla és Tóth Péter Lóránt
2018. december 11-én, kedden, 17 órától kamaraszíni előadást láthattunk a segesvári Gaudeamus Ház művelődési termének kamaraszínpadán, egy rendhagyó irodalmi órán. Tóth Péter Lóránt Radnóti- és Latinovits-díjas versmondó, Kunszentmiklósról, valamint...
2018.12.11.
Miniszteri biztosi és püspöki társaságban a pokolpataki csángómagyar asszonyok
Moldvai csángómagyar asszonyok is meghívást kaptak Brassóba az Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház által 11. alkalommal megszervezett adventi vásárra. A kétnapos rendezvény kulturális, egyházi és gasztronómiai programját a házigazda Brassói...
2018.12.10.
Nagy Ildikóval, a prágai Petőfi ösztöndíjassal készült interjú a Cseh rádió Mezi námi (Köztünk) című műsor november 17-i adásában.
2018.12.10.
koszorúkészítés Diószénben
Advent első vasárnapján, azaz december 2-án az első gyertya meggyújtásával kezdetét vette a karácsonyt megelőző várakozás.

Oldalak