Jelenlegi hely

Hírek

2018.11.15.
Aida integet a kanadaiaknak, zsombolyaiaknak és budapestieknek
2018. november 13-án a Bartók Béla Elméleti Líceumban több módon is eltűnődhettünk a magyar nyelvről.
2018.11.14.
Zarándokok
A 21. emlékzarándoklatot rendezték meg 2018. november 10-én a dévai várban, amit a Magyar Unitárius Egyház és az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet szervezett. A legtöbb zarándok Erdélyből érkezett a megemlékezésre, de emellett az Amerikai...
2018.11.12.
a kép a Temesvári Rádió galériájából
Az Szórvány Alapítvány 1993-ban jött létre egyetemi oktatók, középiskolai tanárok, kutatók, újságírók összefogásában. Céljuk, hogy erkölcsi, szakmai és társadalmi téren szolgálják a Bánságban együtt élő különböző nemzeti közösségek egymás kölcsönös...
2018.11.12.
Csoportkép a nap végén
Második alkalommal rendezték meg a Fogarasföldi Ifjúsági Találkozót. A környékbeli magyar fiatalok összejövetelének, 2018. november 10-én a Halmágyi Evangélikus-Lutheránus Egyházközség adott otthont. A nagymohai, apácai, fogarasi és halmágyi...
2018.11.12.
Balog @ Skopje Philharmonic
Amikor megkezdtem a szkopjei kiküldetésem, tudtam, hogy minden szempontból ez a város az ország központja. Így nem volt meglepetés, hogy a kultúra terén is nagyon színes kínálat várja az ide látogatókat. Azt viszont nem sejtettem, hogy ebben a...
2018.11.12.
Fiumei Kisebbségek Költészeti Fesztiválja
A Fiumei kisebbségek költészeti fesztiváljának költészeti estjét a Horvátorvátországi Magyarok Demokratikus Közössége (HMDK) fiumei székhelyén rendezték meg.
2018.11.12.
Balassi Kupa - Szablyavívó verseny
A februárban, Karácsfalván rendezett Balassi Szablyavívó Kupán sokadik diadalmát arató Kerstner Róbertet kérdezem a barantázásról, a küzdelmekről, a magyar jövőről, s arról, hogy mit üzen a kárpátaljai barantázóknak.
2018.11.11.
Mátyás király
A szabadkai székhelyű Kossa János Magyar Nyelvművelő Egyesület és Olvasókör tartott előadást három Bánáti településen, Ürményházán, Versecen és Udvarszálláson az elmúlt hétvégén.
2018.11.08.
nefelejcs_tanccsoport_2.jpg
November 5-én került sor Felső-Tisza-vidéki magyarság egyik legfontosabb kulturális eseményére, az Arany Ősz kórus- és néptánctalálkozóra. 18 kórus, népdalkör, illetve néptáncsoport érkezett, zömével a Felső-Tisza-vidékről. Néhányan közülük már a...
2018.11.08.
A cipész példája, Nagy Sándor Zoltán alkotása
Az idei november az ördöngös professzorról való megemlékezés jegyében telik Rimaszombatban, melynek nyitányaként a Városháza Galériájában, Nagy Sándor Zoltán A magyar Faust című grafikái kerültek kiállításra.

Oldalak