Jelenlegi hely

tottosi.gergo

2020.04.23.
SummerVibes tábor selfie
Március 30-án alapításának 30 éves évfordulóját ünnepelte fogadószervezetem, a Medgyesi MADISZ. Bár a tervezett ünnepség későbbre halasztódott, ennek apropóján beszélgettem el az elmúlt három évtized kihívásairól és sikereiről a szervezet elnökével...
2020.02.11.
Előadás az első MADISZ képzésen
Ismét új területre tévedt az idén harminc éves Medgyesi MADISZ. Február 18-án indul útjára az első magyar nyelvtanfolyam a helyi közösség szívében, a Millennium-házban.
2020.02.03.
Bodor Lidia Emese
Bodor Lídia Emese bár még csak egy éve érkezett Medgyesre, mostanra a közösség fontos és meghatározó tagja lett. Interjúnk során bepillantást engedett gondolataiba az eddigi életét, a helyi közösséget, a vallást, vagy éppen a lelkész és a gyülekezet...
2020.02.03.
Gyerekek a délutáni programban
Az elmúlt időszakot a nagy tettek jellemezték a Medgyesi MADISZ-nál. Lezárulni látszanak olyan projektek, amelyekért sokan már évek óta dolgoztak, és amelyek a helyi közösség számára elképzelhetetlen fontossággal bírnak. Az új tervek mellett két...
2019.10.04.
Szederjesi György
Szeben megye egyetlen önálló magyar tanintézménye, a Báthory István Általános Iskola „lelke”, Szederjesi György igazgató úr úgy döntött, hogy kizárólag a tanári pályájára kíván koncentrálni a továbbiakban. Ennek apropóján mesélt arról, hogyan tekint...
2019.09.13.
Autóbusz 1
Nagy meglepetés érte még a tavasz folyamán a Báthory István Általános Iskola alapítványát. Kérelmükben megfogalmazott céljaik alapján a magyar Szerencsejáték Zrt. úgy határozott, hogy anyagilag jelentős mértékben támogatja egy új kisbusz...
2019.09.12.
0. osztály
Hétfő reggel fél kilenc órakor kezdetét vette az új tanév a Báthory István Általános Iskolában, Medgyesen. Az esemény sokak számára bírt meghatározó jelentőséggel, különösen annak a 14 magyar kisgyereknek, akik első alkalommal ismerkedhettek meg az...
2019.03.22.
Koszorúzás Szelindeken
Szeben megyében több helyen is megemlékeztünk az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hőseiről. Elsőként Szelindekre látogattunk, ahol a Petőfi Sándor és Bem József egykori főhadiszállásán állított emlékműveiket koszorúztuk meg. Az eseményen...
2019.02.13.
A képzés hivatalos logója
Sikeresen zárult a Medgyesi MADISZ által szervezett Same Boat elnevezésű Erasmus+ képzés.
2019.02.13.
XVII Vándorcsizma Néptáncfesztivál
Kitűzték a XVII. Vándorcsizma Néptáncfesztivál dátumát. A fesztivál idén 17. alkalommal várja szeretettel a magyar néptánc és népi hagyományok iránt érdeklődőket Medgyesen.

Oldalak