Jelenlegi hely

Munkánkról

2018.12.06.
Finomságok
Mikulás-járás volt Máriafalván, túl az óperencián, ott, ahol a madár se jár, ott, ahol a kurta farkú malac tényleg túr, abban a mindössze 200 lakosú moldvai falucskában, amelyet gyalog, dimbes-dombos erdőn át vezető úton lehet megközelíteni.
2018.12.06.
Készüljünk együtt Advent első vasárnapjára
„Van-e érzés, mely forróbban és sejtelmesebben megdobogtatja az emberi szívet, mint az ünnep és a várakozás izgalma?” /Márai Sándor/
2018.12.05.
Készültek a koszorúk
November 30-án két órától már nagy volt a sürgés-forgás a vízaknai református templom gyülekezeti otthonában. A Mikulás helyi szorgos segédei, a református közösség fiatal tagjai együtt díszítették a termet, csomagolták az ajándékokat, majd finom...
2018.11.28.
Csoportkép a patak felett
Ismét útnak indultak a gyulafehérvári cserkészek, hogy a rossz időjárás ellenére bejárják a környéket.
2018.11.28.
A főterem
Az első nagy rendezvényünk novemberben Az Egyesület a keresztény nemzeti értékek megmaradásáért és társszervezői közös együttműködésének köszönhetően a „A külhoni magyar családok éve” című programsorozaton belül megrendezésre kerülő népfőiskolai...
2018.11.27.
Hatvani István emlékezetére
Hatvani István - a magyar Faustnak, Rimaszombat szülöttének, születésének 300. évfordulójáról emlékeztünk meg Debrecenben, ahol életének jelentős részét töltötte, s ahol örök nyugalomra szenderült.
2018.11.26.
Csepei adventi koszorúk
November 25-én délután családi programként adventi koszorút kötöttek Csepén, amelyet Ábrány Gabriella görögkatolikus papné vezetett.
2018.11.20.
Csoportkép az alkotásokkal
Déži Gyula fafaragóművész kiállítása november 15-ig volt látogatható Pozsonyban a Csemadok kiállítótermében. A művész igen változatosan alkot: voltak királyok, költők, csendélet, a pozsonyi vár, mítoszok és ki tudja még mennyi minden ihleti őt meg....
2018.11.19.
Elkészült ludak
2018. november 9-én második alkalommal tartottuk meg a tematikus kézműves programunkat a Bethlen Gábor Líceum és a nagyenyedi Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) közös szervezésű, délutáni foglalkozásán.
2018.11.19.
Tatáról fiúra
2018. november első próbáján Szolga Lőrinc meséit, történeteit hallgathatta a táncos ifjúság, majd a most 78 éves örökifjú táncaiból meríthettek erőt a fiatalok.

Oldalak