Jelenlegi hely

V. CsaládFest

Más is neveli a gyermekem

/ Szabó Bernadette /
szabo.bernadette képe

A Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége és a Don Bosco Családok Egyesülete szervezésében Muzslyán, immár ötödik alkalommal rendezték meg a CsaládFestet. Az esemény május 18-án az Emmausz kollégium és a muzslyai Szűz Mária Szent neve templom udvarán zajlott. Az egész napos program tematikája a Cserkészet volt, mottója pedig: Más is neveli a gyerekem.

Szombat délelőtt 10 órától püspöki szentmisével kezdődött a rendezvény, amelyet Dr. Német László püspök celebrált, majd közös ima hangzott el a gyerekekért. A szentmise végével a programok korosztályokra osztódtak: a gyerekekkel helyi, temerini, királyhalmi és kispiaci cserkészek, animátorok foglalkoztak, míg a szülőknek, nagyszülőknek elkezdődött a kerekasztal-beszélgetés „Más is neveli a gyerekem” témával. A beszélgetés moderálását Gabona Ferenc a Vajdasági Magyar Cserkészszövetség elnöke és én vezettük. Rövid áttekintővel kezdtünk a családon belüli és kívüli hatásokról, amelyek a gyerekeket érik születésüktől kezdődően a felnőtt korukig, kiemelve a szülők, nagyszülők szerepét, felelősségét, majd rátértünk a cserkészetre, a játékos nevelésre. A beszélgetés során pedig cserkészszülők osztották meg tapasztalataikat, emlékeiket a cserkészetről és "jótékony hatásairól".

13 órától közös ebéd volt, amelyet a muzslyai  Szent Márton Borkedvelő Egyesület biztosított mindenki számára. Az ízletes paprikást a gyerekeknek staféta játékok követték, a felnőtteket pedig a nagybecskereki Masa Tamás atya szólította meg előadásával. "A gyökér hordoz téged", római levélből vett mondat mélységét fejtette ki, utalva az előző beszélgetésre. Kis pihenő és nagy süteményözön után a gyerekek egy igazi cserkésztábori mintakörletet tekinthettek meg, míg a felnőttek a Hogyan is működik egy cserkészcsapat? előadást hallhatták tőlem, ezt követően pedig ők is bejárhatták a mintakörletet.

A napot körmenettel zártuk.

A rendezvényen nagyjából 200 ember fordult meg, és sikerült megszólítani minden korosztályt. Főként muzslyaiak, de a környékbeli, vagy távolabbi településekről is érkeztek vendégek, ezek közt felsorolható Lukácsfalva, Erzsébetlak, Nagybecskerek, Szentmihály, Temerin, Kispiac és Királyhalom is.

HirdetésPaprikásÉrkezésKörmenetFelkészülésSzentmiseZászlóGyerekekJátékKörmenetJátékSütiJátékTanácskozásSzentmiseSzentmiseSzentmiseSzentmiseSzentmiseSzentmiseSzentmiseEbédJátékMintakörlet SütiElőadásGyerekekMintakörletMintakörletJátékMintakörletTanácskozásMintakörletEbédEbédFelkészülésBeszélgetésEbédEbédElőadásElőadásZászlóJátékJátékSütiFelkészülésJátékKörletKörmenetKörmenetKörmenetElőadásFelkészülésMintakörletJáték