Először került sor adventi vásárra Brassóban az evangélikus-lutheránus egyház szervezésében
A nagy sikerű kolozsvári vásárok után először szervezett Brassóban adventi vásárt a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház december 8-án és 9-én, a helyi magyar evangélikus egyházközség udvarán. A bő programkínálat a vásárosok portékáinak bemutatása mellett egészen vonzó volt. A vásár ünnepi ifjúsági istentisztelettel vette kezdetét, majd az udvaron felléptek a közeli hétfalusi csángók boricásai Pürkerecről, Tatrangból és Zajzonból, bemutatkozott a Mátka Népdalcsoport és a pokolpataki moldvai csángó asszonyok énekcsoportja, este pedig a Felszállott a Páva idei döntőse, a kolozsvári Tokos zenekar muzsikált a táncházban. Másnap az ünnepi istentisztelet keretében Balog Zoltán református lelkész, miniszteri biztos hirdette az igét. Az istentisztelet keretében Ft. Adorjáni Dezső Zoltán püspök Reményik Sándor-díjjal tüntette ki Balag Zoltánt. Az istentiszteletet adventi és karácsonyi köszöntőkkel, kántákkal zárták a meghívott vendégelőadók, a moldvai csángó asszonyok énekcsoportja Pokolpatakról, illetve a Mátka Népdalcsoport.
Fotó: Illés Gábor