Kőműves Kelemen vára, Déva; Erdély Jeruzsáleme, Gyulafehérvár
2024. márciusának első napjaiban, március elsején és másodikán, az Erdélyben szolgálatot teljesítő PSP ösztöndíjasok és mentoraik interaktív találkozón és tapasztalatcserén vehettek részt Déván, a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceumban.
Az idei programévben házigazdaként a dévai és csernakeresztúri ösztöndíjas társak: Virág Ádám, Radnai Gábor és Zsidai Sára Eszter fogadták a meghívásuknak eleget tevő erdélyi ösztöndíjasokat. Sajnos a tavalyi programévben nem került sor hasonló évközi konferenciára, így korábban, a pandémia okozta kényszerszünetet megelőzően a szamosújvári Téka Alapítványnál találkozhattak a Romániába delegált ösztöndíjasok és mentoraik.
Egy ilyen találkozó véleményem szerint, nem elsősorban a megtartott előadások, köszöntések, hanem az együtt töltött minőségi idő miatt fontos. Alkalmunk nyílt az ismeretségek, szakmai kapcsolatok mélyítésére, bővítésére olyan körülmények között, ahol nem a kötelezően elvárt, teljesítendő feladatoké, hanem az egymás felé mutatott befogadókészségé és nyitottságé volt a főszerep. Őszintén hálás vagyok a kezdeményezőknek, a szervezőknek, és mindazoknak, akik fontosnak tartották, hogy eljöjjenek, beleértve a Program szakmai vezetőit és munkatársait; továbbá, a Kolozsvári Főkonzulátus vezető konzuljának, Dr. Kőrösi Viktor Dávidnak is köszönetemet szeretném kifejezni a Program iránt mutatott érdeklődéséért annál is inkább, mert vele már több alkalommal Szamosújváron és más helyszíneken is találkozhattunk.
Számomra nem csak találkozási lehetőséget nyújtott ez az alkalom, de egyúttal nemzeti irodalmunkból és történelmünkből ismert helyszínekhez való személyesebb kapcsolódást is, hiszen ott van mindjárt maga Déva vára, Kőműves Kelemen történetének helyszíne, feleségének és kisfiának tragédiája. „Kőmives Kelemen mikor hazamenne, az ő kicsiny fia elejébe jöve: Apám, édesapám, mondja meg igazán, hogy hol van s merre ment az én édesanyám!” Gyerekkoromban még nem jártam Erdélyben, de a ballada szövegéből már ismerhettem Déva várát; először 17 éves koromban jutottam el Erdélybe, Dévára viszont csak most, ennek a találkozónak köszönhetően. Emlékszem, gyerekkoromban hogyan könnyeztem meg a kisfiú gyászát és halálát, azok a sorok ma is ugyanúgy hatnak rám: Háromszor kiáltja magos Déva várra: Anyám, édesanyám, szólj bár egyet hozzám! – Nem szólhatok, fiam, mert a kőfal szorít; magos kövek között vagyok berakva itt. – Szíve meghasada, a föld is alatta, az ő kicsiny fia oda beléhala."
