Évszázados múltú magyar és szász települések és táji környezetük
Ma már bárki korlátlan mennyiségben készíthet fényképeket telefonjával, hiszen a kamerával ellátott telefon is ugyanolyan tömegcikk, mint bármi más. Nem kell különösebb szakértelem, nincs szükség fényképészeti és kompozíciós ismeretekre a tömegfotózáshoz, annál is inkább, mert a telefon vagy a kompakt fényképezőgép automatikája tulajdonképpen mindent elvégez helyettünk. Mégis, fotó és fotó között hatalmas különbség van, és hogy ezt a különbséget érzékeljük fotó és tömegfotó között, legtöbbször elég természetes szépérzékünk. Ez az ösztönös esztétikai érzék minden ember veleszületett adottsága, enélkül az emberi művészet nem létezne, se alkotók, se alkotás, se közönség. Egy igazi fotót nem technikai paraméterei határoznak meg, vagy hogy manuálisan, több munkafolyamatot magába foglaló kidolgozással és tudatos műgonddal készül, hiszen ezek a körülmények a kép mögött rejtve maradnak, hanem sokkal inkább a szemlélő ösztönös szépérzéke dönti el, egy-egy képnek mi az értéke, mi az üzenete. Ebben a tematikus galériámban nagyobbrészt analóg (hagyományos fényérzékeny nyersanyagra, negatívra exponált) fekete-fehér és színes fotók segítségével mutatom meg Erdély magyarok és (egykor) szászok lakta városait, falvait, tájait, a teljesség igénye nélkül. Mert ha teljességre törekednék, az még egy vaskos albumba se férne bele. Ízelítőt adok az évszázados múltú települések és táji környezetük fény rajzolta arcairól, ahogyan én láttam őket a fényképezőgépek objektívjei mögül.
