Jelenlegi hely

Erdélyi templomok

Szakrális hagyatékunk Erdélyben

/ Prosenszki Róbert /
prosenszki.robert képe

Ebben a tematikus fotógalériámban erdélyi templomokat, temetőkerteket, szakrális helyeket mutatok meg az analóg és a digitális fotográfia eszközeivel. Előző galériámhoz hasonlóan, ami a Kárpátok bércei címet viseli, és ahol csak analóg képeket használtam, itt is egy témára fókuszálva járom Erdély tájegységeit. Míg a Kárpátok hegyvonulatai, a magasabban húzódó lakatlan területek magányos csendje, erdeinek és gyephavas övezeteinek friss levegője, bérceinek szépsége lelkileg és testileg is feltölti a természetjárót, addig lenn a völgyekben és medencékben sorakozó városokban és falvakban is jelen vannak hegyeink szakrális leképezései, a templomok. Mint ahogy a Kárpátok hegyormai, úgy templomaink tornyai is felfelé, az ég felé mutatnak, és az emberi közösségek Istennel való kapcsolatának jelképei; de nem csak jelképek, annál sokkal többet jelentenek. Legtöbbjük hosszú évszázadok során épült, önmagukban hordozzák az építő és a használó gazdaközösség sorsát. Építészeti és művészeti alkotások, praktikus célokkal, ami a mindenkori közösséget szolgálta. Gyülekezeti, istentiszteleti és temetkezési szakrális helyek. Sok közülük úgy épült, hogy veszély idején védelmet, menedéket nyújtson, fegyveresen is tartható legyen. Ma már nehéz elképzelni, milyen lehetett, amikor a középkorban behívott és betelepített flamandok, szászok, székelyek és más népcsoportok elindultak ezekre az akkor még lakatlan, vagy csak nagyon gyéren lakott területekre, a keleti és dél-keleti gyepűk felé. Szekereikkel úttalan utakon, mocsarakon, irtatlan erdőkön keresztül, kis számú katonai kísérettel, amit a király vagy a megbízott ispánok egységei láttak el. Ehre sei Gott in der Höhe! – Dicsőség a Magasságos Istennek! (Felirat a szászdályai szász evangélikus templom szentélyének boltívén) Gott und seiner Verehrung – Isten és az ő hívei (Felirat a romosodó, elhagyott segesdi szász evangélikus templom bejárati boltívén)

Szerzői megjegyzés: A szászdályai és a segesdi templomról készült analóg fényképek majd egy következő tematikus galériában lesznek láthatóak. Az analóg fotóknál külön jeleztem, az analóg fotográfiát kedvelő látogatók kedvéért, milyen filmre lettek exponálva és kidolgozva. A képek eredetileg nagy felbontásúak, itt jelentősen tömörítettek.

A székelyszentmihályi unitárius templom homlokzata és harangtornyaUnitárius istentisztelet utánA székelyszentmihályi unitárius templom belseje a karzatrólA jó sáfár sírköve - ma úgy mondanánk, a gondnok, a vagyonkezelő, az intézőAz énlakai unitárius templomRégi temetőkert Siménfalva határábanAz etédi római katolikus templomA Farkas utcai református templom homlokzata Kolozsvár belvárosábanA Szent Mihály-templom Kolozsvár főterénSzilágysági táj kereszttel Az újjáépülő atyhai templom A szentágotai szász evangélikus erődtemplom 1695-ben készült ajtó a szentágotai szász evangélikus templom oldalbejáratánálA segesvári hegyi templom - Die Schäßburger BergkircheA segesvári kolostortemplom (Klosterkirche), a Polgármesteri Hivatal felőlA segesvári római katolikus templom, a mellette lévő téren Petőfi mellszobra, a képen is láthatóA hegyi templom homlokzata a szász temető felső bejáratától fényképezveDen toten Helden - A halott (elesett) hősöknekA segesvári Bergfriedhof (a belvárosi hegyi temető) bejárata novemberbenAz újjáépült atyhai templom portikuszából - Agfa APX 100Az énlakai unitárius templomnál, télen - Rollei RPX 400Az énlakai unitárius templom, télen - Rollei RPX 400A meschendorfi szász evangélikus erődtemplom - Ilford Delta 400Brassó jelképe, a Fekete templom - Agfa APX 100Régi temetőkert Siklódon, háttérben a Kós Károly tervezte református templom - Fuji Superia 400A keresdi szász evangélikus templom, és a Bethlen kastély egyik oldalbástyája - Fuji C200A bögözi református templom - Ilford HP5 400A szászkézdi szász evangélikus templom keleti oldala - Fuji Superia 800A szászkézdi óratorony és a templom nyugati oldala - Fuji Superia 800A felsőboldogfalvi református templom - Agfa APX 100A szászfehéregyházi szász evangélikus erődtemplom - Konica Minolta 100A székelymuzsnai református templom - Kodak T-Max 400Az erkédi szász evangélikus erődtemplom - Fuji C200A szász mintára épült székelyderzsi unitárius erődtemplom - Agfa APX 400A Sarlós Boldogasszonynak szentelt pihenőhely Tibód határában - Kodak Color Plus 200A csobotfalvi Szent Péter és Pál plébániatemplom udvarának bejárata - Agfa APX 400A segesvári hegyi templom (Die Schäßburger Bergkirche) alulnézetből - Fuji C200A segesvári hegyi temető alsó bejárata, háromnyelvű (német, román és magyar) táblával - Fuji C200Villámcsapás okozta tűzvész után újjáépülő atyhai templom belülről - Agfa APX 400Régi, családi temetőkert Kobátfalva határában - Fuji C200 Csíksomlyó, 2018 pünkösdjén - Fuji C200A csíksomlyói Salvator-kápolnánál, 2018 pünkösdjén - Fuji C200Román ortodox fatemplom a Radnai-havasok előterében A farcádi református templom Román ortodox kolostortemplom a Székelykő feléA csíksomlyói kegytemplom és kolostor a Kálvária dombról A csíksomlyói kegytemplom és kolostor a Barátok Feredőjétől fényképezve