2024. november 30-án újra báli hangulat töltötte be a lendvai Thermal Resort szálloda termeit, ahol közel 240 vendég gyűlt össze a muravidéki Magyar Bálon. Az esemény nemcsak a szórakozásról szólt, hanem a közösségépítés és a magyar hagyományok ápolásának jegyében zajlott.
A Muravidéki Magyar Ifjúsági Szervezet (MMISZ) harmadik alkalommal szervezte meg ezt az estét, amely régi hagyományokat elevenített fel. Egykor Csárdás Bálként ismerték ezt a rendezvényt, amely az évek során háttérbe szorult, de az MMISZ fiatal csapata új életre keltette. Az est legfőbb célját Bogar Patrik, az egyesület elnöke így fogalmazta meg: „Nagyon fontos a magyar nyelv és kultúra ápolása, illetve, hogy régi ismerősök újból találkozzanak, jót beszélgessenek és táncoljanak!”
Az est színvonalas programokkal várta a vendégeket. A nyitóünnepségen a szervezet tehetséges tagjai adtak elő zongorán és hegedűn kísért dalokat, például a „Mesélek a bornak” és a „Most múlik pontosan” című számokat. Ezt követően Bogar Patrik köszöntötte a résztvevőket, majd kezdetét vette a mulatság, amelyhez a vajdasági Lagzisokk zenekar szolgáltatta a talpalávalót.
A résztvevők különleges ajándékokkal gazdagodhattak: mindenki hazavihetett egy egyedi lézervágott kulcstartót, és a tombola is rengeteg értékes nyereményt kínált. Az ajándékok és támogatások széles körű összefogás eredményei voltak: helyi cégek, szervezetek, egyesületek mellett a Lendvai Magyar Főkonzulátus és a Nemzetpolitikai Államtitkárság is hozzájárultak az est sikeréhez. Külön köszönet illeti Szabó Nórát, az Államtitkárság munkatársát, aki fáradhatatlanul segített az ajándékok összegyűjtésében, gazdagítva ezzel a rendezvény élményét és színvonalát.
A bál bebizonyította, hogy a közös erőfeszítések és a hagyományok tisztelete erős közösséget képesek formálni a Muravidéken.