Jelenlegi hely

Magyar színekben Magyarországon

Délvidékiek kirándulása Budapesten

/ Izsák Zoltán Sotiris /
izsak.zoltan képe

A Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség és a Petőfi Program közös együttműködése által, a verseci régió négy településének, Fejértelep, Udvarszállás, Ürményháza és Versec, hagyomány- és anyanyelvápoló csoportjainak fiataljai, egy budapesti kiránduláson vehettek részt. 

A tematika a magyar főváros olyan, a magyarságot meghatározó épületeinek és helyeinek meglátogatása volt, ami a határon túli fiataloknak erőt, szimbolikus kiteljesedést adhatnak. A kirándulás főbb pontjaiban a Kossuth tér, Parlament, Lánchíd, Hagyományok háza, valamint az ott székelő Magyar Állami Népi Együttes meglátogatása volt. A lelkes kis csapat Pesten találkozott az ugyancsak Vajdaságból érkező, közel 280 fős delegációval, akikkel közösen vettek részt a programokon.

A parlamenti, csoportos látogatáson a Szent korona és a tárgyalók, valamint az építészeti különlegességekkel  találkozhattak a résztvevők, majd a Margit hídon átkelve a Margit sziget tavaszi forgatagában merülhettek el. Este az Magyar Állami Népi Együttes zárt körűen, csak a vajdasági fiataloknak adta elő a "Megidézett Kárpátalja" című előadását. A fergeteges műsort állva köszönték meg a jelenlévők. 

Este a fényárban úszó Parlament megtekintésével, majd az ugyancsak fénykoronában úszó Lánchídon való átkeléssel ért véget a program.

A magyar építészet, a történelemmel átitatott belváros képe, a fényárban úszó éjjeli városkép, és a fergeteges műsor, olyan felejthetetlen élményt adhatott és adott is, ami életörömet és új lendületet adott a fiataloknak.

Hiszem és látom, hogy a szerzett élmények, egy évekre a  magyarságot elmélyítő életérzést adott a résztvevőknek, de a szervezőknek is! 

Köszönet érte a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetségnek, a Magyar Állami Népi Együttes tagjainak, hogy ezzel a nappal sok gyermek álmát hozta el, amiben a Petőfi Program is összekötő, kulcsszerepet tudhat magáénak!

Parlamenti csoportképVolt Néprajzi Múzeum szobraiVolt Néprajzi Múzeum szobraiÜrményháziak a Perlemet előttBudai várParlament előttTricolorKossuth Lajos térReggeli fényekbenDunai látképKossuth szobor- Kossuth Lajos térParlamenti sétára várvaDíszlépcsőnélParlament belsőParlamentbenParlamentbenParlamentbenDíszlépcsőParlamentnél Margit szigetenMargit szigetenHagyományok HázábanVajdasági Magyar Művelődési Szövetség elnökeivelUdvarszállási fiatalok a műsorra várvaDélvidéki fiatalokMagyar Állami Népi Együttes műsoránJávor Katalinnal, a Magyar Állami Népi Együttes kiemelt alakjávalEsti pompában