Jelenlegi hely

Napsugaras ősz

/ Biró László /
biro.laszlo képe

A Piros Tulipán Hagyományőrző és Környezetvédő Egyesület november 3-án első alkalommal rendezte meg Tiszaszentmiklóson a Napsugaras ősz című rendezvényét. Cél volt, hogy a  gyerekek is be tudjanak kapcsolódni a falu közösségi életébe. Egész nap kézműves foglalkozásokon és ügyességi vetélkedőkön lehetett részt venni. A programok közt szerepelt: gyöngyfűzés, arcfestés, színezés, szövés, textildíszek készítése, hangszerbemutató, parittyázás, célba dobás és karikázás. Az ügyességi vetélkedőn minden gyerek díjban részesült.
A program zárásaképpen mindenki megkapta a névre szóló emléklapját és közösen elfogyasztottuk az ebédet, amit az egyesület asszonyai készítettek.

Rendezvény támogatója volt a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.

Napsugaras őszNapsugaras őszNapsugaras őszNapsugaras őszNapsugaras őszNapsugaras őszNapsugaras őszNapsugaras őszNapsugaras őszNapsugaras őszNapsugaras őszNapsugaras őszNapsugaras őszNapsugaras őszNapsugaras őszNapsugaras őszNapsugaras őszNapsugaras őszNapsugaras őszNapsugaras őszNapsugaras őszNapsugaras őszNapsugaras őszNapsugaras őszNapsugaras őszNapsugaras őszNapsugaras ősz