Jelenlegi hely

Virágvasárnapi ünnepi szentmise és passió Rahón (2017.04.09.)

/ Simon Andrea /
simon.andrea képe

Virágvasárnap emlékező szertartással felidézzük az Úr Jézus szamáron való diadalmas bevonulását a szent városba, Jeruzsálembe. A virágvasárnapi istentisztelet az egyik leggazdagabban kiépített vasárnapi liturgia. Nagyhétről attól a perctől beszélhetünk, amikor a virágvasárnapot megünnepelték.

Virágvasárnap napján a templomban barkaszentelést (a magyar néphagyomány szerint rontás, betegség, vihar, jégeső ellen), barkás bevonulást vagy körmenetet szoktak tartani.

A keresztény kultúra országaiban ez kiemelten fontos ünnep, melynek hagyományára gazdag népszokáskincs épült.

Ezeket a szokásokat a kárpátaljai Rahón is megtartják. A helyi Római Katolikus Plébánia a hívekkel virágvasárnapi szentmisét tartott vasárnap délelőtt, barkaszenteléssel. Az ünnep legfőbb része volt a passió eléneklése.

A virágvasárnap délután a keresztúttal folytatódott, ide kattintva megtekintheti az erről készült fényképeket is.

 

 

Virágvasárnap RahónVirágvasárnap RahónVirágvasárnap RahónVirágvasárnap RahónVirágvasárnap Rahón - Mikulyák László rahói esperesplébánosVirágvasárnap RahónVirágvasárnap RahónVirágvasárnap RahónVirágvasárnap RahónVirágvasárnap RahónVirágvasárnap RahónVirágvasárnap RahónVirágvasárnap RahónVirágvasárnap RahónVirágvasárnap RahónVirágvasárnap RahónVirágvasárnap RahónVirágvasárnap Rahón - Passió énekléseVirágvasárnap RahónVirágvasárnap RahónVirágvasárnap RahónVirágvasárnap RahónVirágvasárnap RahónVirágvasárnap RahónVirágvasárnap RahónVirágvasárnap Rahón - Mikulyák László rahói esperes plébánosVirágvasárnap RahónVirágvasárnap RahónVirágvasárnap Rahón