Alcím: Ünnepeljük e napot egy fiatal dévai diáklány saját versével
A magyar költészet napját április 11-én, József Attila születésnapján ünnepeljük. Legtöbbször magyar klasszikusok jutnak eszünkbe e napon, de nem szabad megfeledkeznünk a kortárs költőkről sem. A magyar költészet kiapadhatatlan forrás mindazok számára, akik meg szeretnék ismerni a magyar nyelvet, kultúrát, történelmet.
Ünnepeljük közösen e napot egy dévai diáklány saját költeményével, aki így vall magáról:
Nagy Dorottya vagyok, 15 éves dévai diáklány. Lassan három éve írok verseket. Az első versemet a telefon átkáról írtam. Általában a verseimbe a saját gondolataimat, érzéseimet, érzelmeimet foglalom bele, mert nem szeretek általánosítani, ezért arról írok, ami a legközelebb áll hozzám, még egy hatalmas káosz és meggondolatlanság, de őszinte: a saját belső világom.
Nem mondanám, hogy van egy adott téma, amelyen belül írok: szinte mindig azt írom le, ami bennem van, az érzéseim, a filozofálásaim. Viszont vannak visszatérő elemek a verseimben, például: szeretet, béke, repülés, álmok, vágyak, szabadság. Az ihlet nem mindig jön, ezért van, mikor egy hónapig nem írok, aztán egy hét alatt írok kettőt.
Ritkán szoktam olyan verseket is írni, amik egy dátumhoz (október 6-a, március 15-e, április 11-e) vagy adott eseményhez (Adventi vallásos versmondó verseny, Országos Magyar Matematika Olimpiász) fűződnek. De ezek nyilván sokkal nehezebben íródnak meg, mert nekem személy szerint nehezen megy akkor a versírás, ha meg van adva egy kötött téma, amiről szólnia kell a versnek.
Mindenkit arra biztatok, hogy játszódjon egy kicsit a szavakkal, ki tudja mi alakul belőle!
„Veszem a szót, földobom a levegőbe, ott szétesik, és újra megfogom, és akkor valami más.” József Attila
