Jelenlegi hely

Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesület és Tamási Áron Székely-Magyar Művelődési Egyesület

Vaskeba Hajnalka (2022)
Vaskeba Hajnalka (2022)
Jescheta Gyöngyvér (2024)
Jescheta Gyöngyvér (2024)

Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesület Pancsova

Elnök: Rancz Károly

Az Egyesület megalakulása óta, azaz 1946-tól 2010-ig több, mint 1900 különböző tartalmú és jellegű rendezvényre került sor: gazdasági és politikai előadások, műkedvelő és táncrendezvények, ünnepi műsorok, kiállítások, különböző versenyeken és fesztiválokon való fellépések, együttműködés hasonló célkitűzésű egyesületekkel. Ez a mai napra még több százra bővült.

A Dél-bánáti Magyar Művelődési Egyesületek Szemléje, amely 1969 óta létezik vándor jelleggel, a Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesület minden évben egyike a résztvevőknek.

Az egyesület tánccsoportja 1973-ban vett részt először a Gyöngyösbokréta, a citerások pedig az 1979-ben a Durindó elnevezésű népzenei fesztiválon. 1998-ban az egyesület néptánc-együttese Pécsett a Határon Túli Magyarok VII. Fesztiválján Vajdaságot képviselte. Ott jött létre a mindmáig tartó testvéri, jószomszédi kapcsolat a kolozsvári (Erdély, Románia) Szarkaláb Néptáncegyüttessel. A sikereknek köszönhetően, az egyesület Svédországban, Hollandiában, Németországban, Ausztriában és több ízben Magyarországon, Erdélyben és Vajdaság-szerte vendégszerepelt és ugyanígy vendégeket is gyakran fogadott.

Jelenleg nagy sikernek örvend a Csörömpölő zenekar, amely Vajdaság-szerte vállal fellépéseket tánháztalálkozókon és sokadalmakon. Ezen kívül zeneoktatással is foglalkoznak tanoda jelleggel és táborok keretében.

A Pántlika énekcsoport, melynek tagjai fiatal lányok, már negyedik éve működnek és számos díjazott fellépésük volt nem csak Vajdaságban, de Magyarországon is.

Kedd esténként a vegyeskórus tagjai gyakorolnak, akik nemcsak magyar rendezvényeken vállalnak népdal szereplést, de a templomi szertartásokat is gazdagítják egyházi énekekkel.

 Mivel Pancsován megszűnt a magyar nyelvű oktatás, anyanyelvüket magyarnyelv tanfolyamok és könyvtári tevékenység segítségével is ápolják. A Silladri Vajdasági Magyar Kamara Néptáncfesztivál a szabadkai székhelyű Vajdasági Magyar Folklórközpont kezdeményezésére és az egyesületünk társszervezésében 2004-ben került először megrendezésre.

A székely szőttesekhez, varrottasokhoz kötődő örömteli és fontos népművészeti tevékenységet az egyesületben nem sokan ápolják/ápolták, de annál nagyobb lelkesedéssel.

 

 

Tamási Áron Székely Magyar Művelődési Egyesület Hertelendyfalva

Elnök: Lőcsei Vilmos

Az 1961-ben alakult hertelendyfalvi Tamási Áron Székely Magyar Művelődési Egyesület a bukovinai székely nép nyelvjárását, hagyományait és szokásait ápolja. Az egyesület élén egy 19 tagú végrehajtó bizottság és egy 5 tagú ellenőrző bizottság áll, amelynek az elnöke Lőcsei Vilmos  és a titkára Lőcsei Ilona.

A szervezet keretén belül működik tánccsoport, amely az anyanyelvápolást is szolgálja, valamint népművészeti csoport, ahol székely varrottasokat és hímzett munkákat készítenek.

Az anyanyelvápoló és tánccsoport vezetői Ömböli Attila, Kerekes Márta és Nagy Mónika. A csoporthoz jelen esetben 10 gyerek és 16 fiatal tartozik. A gyermek tánccsoport idén tavasszal alakult. Az ifjúsági tánccsoport hagyományőrző együttes, amely a bukovinai táncokat és szokásokat viszi színre. A gyerekekkel a táncon felül anyanyelvápolást is folytatunk, mivel többségük nem jár magyar nyelvű oktatásra.

A népművészeti csoport vezetője Varga Erzsébet, a tagok száma kb. 20 fő, munkáikkal a helyi kiállítások mellett rangos nemzetközi kiállításokon is szerepeltek. A csoport asszonyai hetente, a guzsalyas estéken találkoznak, ahol együtt készítik el  a csodálatos, rendkívül értékes székely varrottasokat és hímzett munkákat. Számos Dél-bánáti rendezvényen, vásárral egybekötött kiállításon, valamint más hazai és magyarországi rendezvényen állították ki a mesteri darabokat. Sokan a kézimunkázók közül többszörösen első díjban részesültek, többségüknek a Nagymesteri díjat is odaítélték, remek munkáik külföldön is ismertek. A kézimunka kiállítások mellett gasztronómiai versenyeken, rendezvényeken is részt vesznek a hertelendyfalvi csoport asszonyai. Hagyományos ételeket, régi recept alapján készült ízletes süteményeket készítenek.

Az Egyesület kapcsolatot tart határontúli, anyaországi és erdélyi szervezetekkel, mint például a csernakeresztúri Hagyományőrző Egyesülettel, a farkaslaki Tamási Áron Művelődési Egyesülettel,  Madéfalva Önkormányzatával, a gyergyóalfalvi Domokos Pál Péter Hagyományőrző csoporttal.

Az utcai bejáratot egy egyedi székelykapu díszíti, amely Hidason készült, Ömböli Zoltán mester keze által. 2019-ben egy kopjafa lett felavatva az egyesület udvarán annak örömére, hogy az egyesület 50 éve viseli Tamási Áron neves írónk nevét.