Jelenlegi hely

Észak-bánsági Magyar Szórványközpont - Torontál Magyar Oktatási Művelődési és Ifjúsági Központ

Balázs Józsefné (2022)
Balázs Józsefné (2022)

Elnök: Talpai Sándor

A Torontál Magyar Oktatási, Művelődési és Ifjúsági Központ 2000-ben alakult az Észak-Bánsági Kisoroszon. Az egyesület elnöke a kezdetektől Talpai Sándor. A 2 hektáros területen jelenleg több épület található, nagyon szép, parkosított környezetben. A régi tájház, szabadtéri színpad, nyitott étterem, közösségi helyiségek, iroda, vendégházak, galéria és fazekasműhely is található a Petőfi Sándor utcai épületegyüttesben.

A közösségnek több rendszeres programja van, a legfontosabb talán a július utolsó hetében megrendezett gyermek alkotótábor, ahol több kismesterséggel és népdalokkal, néptánccal is ismerkedhetnek a gyerekek.

A tábor zárásakor van a gulyásfőző verseny, ahová több csoport is érkezik más településekről, főként Nagykikindáról, Magyarcsernyéről, Szajánból, de Tordáról is és természetesen a kisorosziak is nagy számban képviseltetik magukat. Ilyenkor minden civil szervezet kiállít egy csapatot, de főznek családok és egyének is.

A másik gasztronómiai rendezvény Kisoroszon a Gombócfesztivál, ahol szintén nagyon sok csoport főzi a gombócot, amelyekhez a hozzávalókat az egyesület állja. A Gombócfesztivál a Nagykikindai Töknapokhoz kapcsolódik, ahol pénteken és szombaton az egyesület asszonyai tökös és almás rétest sütnek.

Az adventi vasárnapokon közös gyertyagyújtással, kedves műsorral és megvendégeléssel hangolódnak az ünnepre.

Néhány éve ünneplik a Márton napot is, mert a kisoroszi katolikus templom Márton napján lett felszentelve, a temetőkápolnának pedig Szent Márton a védőszentje. Ilyenkor gyermek kézműves foglalkozás és egy kis műsor van a tájháznál, ahol libazsíros lilahagymás kenyérrel és teával kínálják a vendégeket és lámpás felvonulással mennek a temetőkápolnába, onnan a templomba, ahol misével zárul a program. Az egyesületben ilyenkor mézeskalácsot is sütnek, ezt ajándékozzák a templomban a misén résztvevőknek.

Megemlékeznek nemzeti ünnepeinkről is. Március 15-én és október 6-án is reggeli szentmisével indul a nap, ami a temetőben folytatódik koszorúzással és a tájháznál egy közös beszélgetéssel ér véget.

Újabb kezdeményezés szintén a Határtalanul elnevezésű rendezvény, ahol a helyi népdalkörök mellett anyaországi előadók is megjelentek. Ebben a Kisoroszon szolgálatot teljesítő Petőfi ösztöndíjasoknak is része van, mert a saját településeikről szerveznek csoportokat a rendezvényre.

Az egyesület fazekasműhelyében állandó munka folyik, jó minőségű, szép kivitelű kerámiák készülnek, melyek megvásárolhatók, illetve csoportokat is tudnak fogadni, akik belekóstolnának ebbe a mesterségbe.

Az egyesületben működik egy hímző szakkör, ők hetente 2 alkalommal találkoznak, hétfőn és szerdán délután, de a tagok minden másban is részt vesznek.

Az egyesület évente rendez a térségi civil szervezeteinek fórumot és helyet ad különböző konferenciáknak, rendezvényeknek.