A Kárpát-medencei magyarsággal egyetemista koromban kerültem közvetlen kapcsolatba. Magyar nyelv és irodalom szakot végezve, a nyelvjárásgyűjtő kirándulások alkalmával Erdélyben, Moldvában, Kárpátalján, Délvidéken, Burgenlandban és a Felvidéken is megfordultam, és bepillanthattam a települések és az emberek hétköznapjaiba, családi történeteikbe – amelyek a magyar történelem mozaikjai.

Öt éven át laktam a Protestáns Felsőoktatási Szakkollégiumban, ahol egy fiatal, magyar keresztyén értelmiségi élet részeseként számos közösségépítő eseményen, ünnepen, megemlékezésen, sportnapon, táncházban és diákszeminárium vettem részt, és a szervezésben is közreműködtem. Jelenleg kulturális örökség mesterképzésen tanulok, amely segített felismerni, mekkora jelentősége van a tudatosságnak mind az épített és természeti, mind a szellemi örökség (közösség, hagyományok) fenntartásában. Különösen a szellemi örökség védelme áll közel hozzám, ezért szakmai gyakorlatomat Szentendrén, a Szellemi Kulturális Örökség Igazgatóságán töltöttem. A népzene és néptánc szeretete életem része, gyerekkoromtól kezdve táncolok, és a budapesti táncházak rendszeres látogatója voltam.

A Petőfi Sándor Programban való részvételre az buzdított, hogy lényege a közösségben és közösségért való gondolkozás. Elképzelésem szerint a magyarság egy olyan közösség, amely sok kicsi és nagy fogaskerékkel működik, legyen az határon belül, szórványban vagy tömbmagyarságban. A temesvári szórványmagyarságban magam is egy kicsi fogaskerék szeretnék lenni, aki a többiek működését segíti.