Jelenlegi hely
Ha nincs múltunk, nincs jövőnk.
A Nyíregyházi Egyetem ének-zene, népzene és népi kultúra tanár szakos hallgatója vagyok. Kiskorom óta foglalkozom zenével, mely teljesen elvarázsolt. Azóta sok hangszeren megtanultam játszani. Fő hangszerem a citera, de emellett furulyázni, nagybőgőzni, hegedülni és gitározni is tudok. Szabadidőmben szívesen végzek önkéntes munkát egyházközségünk programjain, így például gyakran segítek táboroztatások, gyermeknapok, ifjúsági hittan órák szervezésében, illetve pásztorjátékok betanításában. A közösségi életben akár szervezőként, akár résztvevőként szívesen veszek részt, legyen szó akár zenekari játékról, táborozásról, táncházról, vagy ifjúsági rendezvények lebonyolításáról.
Számomra nagyon fontos, hogy megőrizzük hagyományainkat, ugyanis ha nincs múltunk, nincs jövőnk. Szívügyemnek tartom a magyarság értékeit. A gyerekek szeretete mellet azért is szeretnék népzene tanár lenni, hogy átadhassam nekik a népzene iránt érzett szeretetemet, azt remélve, hogy majd ők is továbbviszik ezt.
Szeretek új kihívások elé nézni, kapcsolatokat teremteni, új embereket megismerni. Kiskorom óta sokat járok szüleimmel Erdélybe. Mindig ámulatba ejt ez a gyönyörű táj, s álmomban se gondoltam volna, hogy egyszer lehetőségem lesz itt nyolc hónapot eltölteni.