Jelenlegi hely
Hitvallásom, hogy a dallamokat nemcsak megtanulni és eljátszani kell, hanem át is érezni.
Egy olyan családba születtem, ahol a népzene és a néptánc nem volt a mindennapok része, így saját magam találtam rá a folklór szeretetére. Elsőnek a szülővárosomban, Tiszakécskén megrendezett Tisza-Folk Népzenei Táborban kezdtem el kamaszkoromban citerán tanulni, majd ezt mesteremnél, Csüllög Edinánál kamatoztattam, akitől hitvallásomat is tanultam, miszerint a dallamokat nemcsak megtanulni és eljátszani kell, hanem át is érezni, mert a felszín mögött rengeteg réteget fedezhetünk fel, amelyek bölcsességgel látnak el bennünket az élet számos területén.
Őseink, felmenőink napjait, szokásait, érzéseit kaphatjuk vissza a népzenétől. A táncot a zenén keresztül szerettem meg, mivel az egyik nincs a másik nélkül, így feladatomnak éreztem, hogy a néptánc különböző dialektusait is elsajátítsam, amit Tiszakécskén kezdtem el, majd a Kecskemét Táncegyüttesben folytattam, amelynek a mai napig tagja vagyok.
A tiszakécskei Furfangos Banda népi zenekar alapítója vagyok, akikkel rendszeresen lépünk fel országszerte, illetve a diákok körében is népszerűsítjük a népi hagyományokat, hiszen állandó repertoárunk mellett pedagógiai céllal kialakított rendhagyó néprajzórák zenei anyagát is műsoron tartjuk. Bács-Kiskun megye számos településén rendszeres vendég vagyunk különböző neves napokon hagyományőrző, illetve világzenei műsorainkkal.
Régi vágyam teljesül a Petőfi Sándor Program által biztosított lehetőséggel. Eltökélt szándékom a még fel nem gyűjtött dallamok, táncok felkutatása eredeti adatközlőktől. Szándékom a határon túli szórványtelepülések fiataljait megszólítva tanítani az egyetemes magyarság gazdag és értékes népi kultúrájára.
Nagy és örömteli várakozással tekintek az előttem álló küldetésre.