Jelenlegi hely
A Petőfi Sándor Program ezt a köztulajdont, de székely kifejezéssel úgy is megfogalmazhatnám, szellemi közbirtokosságot, önmagam természetét közvetíti a Kárpát-medencébe és azon túl
A Háromszéki Árkoson születtem. Nemzetbiológiai közösségünkbe e kis falu egyik családjának az anya és apa ápoló keze és a testvér támogató szeretete által tagolódtam be. Sarjadozó gyermekként kezdeti szűklátókörű gondolkodásomat az árkosi Dr. Gelei József Általános Iskola nyitotta tágabbra és egészítette ki. Az elemi iskola befejezése után tudásomat Sepsiszentgyörgyön, a Puskás Tivadar Szakközépiskolában bővítettem tovább. Felsőfokú tanulmányaimat 2010-ben fejeztem be Budapesten, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen, végzetségem szerint okleveles védelmi igazgatási menedzser vagyok.
Székelyföldre visszatelepedve annak külpolitikai, diplomáciai és biztonságpolitikai szervezésével és tanulmányozásával foglalkoztam. Emberi természetem, ha csak ennyiből állana, olyan volna, mint egy kötetlen búzakéve. Olyannak látszanék, mint egy örökösen dolgozó gépi üzem, melynek már van tartóssága, biztonsága, teljesítőképessége, szerkezete, azonban még teljesen hiányozna belőle a kellem, az életkedv, a tűz, a beteljesülés és a lélek. A teljessé válás, a cselekvő életszemlélet és a fejlődés megköveteli tőlem nemzeti hitünk, a magyar közerkölcs, az irodalom, a nyelv, a művészetünk, nemzeti játékaink, és a természetbúvárkodás örökös művelését.
Az 2015-16-os évben rengeteg tapasztalatot és tudást gyűjtöttem Karácsfalván, ahol a Petőfi Program ösztöndíjasaként végeztem munkámat. Majd ugyancsak Kárpátalján, a Nemzetpolitikai Államtitkárság „Értékmentő” kísérleti programjában dolgozhattam Visken. Minden tudásommal szeretnék ebben a munkában részt venni. Ennek okán belső indíttatásból jelentkeztem a Petőfi Sándor Programba, és az Isten, magam és a cselekvő lélek iránti elkötelezett bizalommal reménykedem a program beteljesülésében.