Jelenlegi hely
„Legyen tánc Visában ötven, vagy akár száz év múlva is!”
Közel 30 éve tanulmányozom és tanulom Visa népi kultúráját, tánchagyományait és szokásait. A falu lakóival, köztük a „nagy öregekkel” is régi barátságot ápolok. Kapcsolatunknak köszönhetően a visaiak elfogadtak, befogadtak és úgy érzem bíznak bennem. Bíznak abban is, hogy elképzeléseim megvalósulnak, s örvendenének, ha a fiatalok tovább vinnék szüleik és nagyszüleik szellemi tudását és hagyatékát.
A Petőfi Sándor Program ösztöndíjasaként már két évet töltöttem Visában, most következik a harmadik.
A 2022/23-as és a 2023/24-es Petőfi Sándor Program jóvoltából intenzív módon vetettem bele magam a munkába. Az eredmény önmagáért beszél, a visai óvodások és iskolások hallatlanul sokat tanultak, a visai lakosok legnagyobb megelégedésére.
Sikeres fellépéseink híre viharos gyorsasággal terjedt el a köztudatban és a világhálón, ennek köszönhetően egyre több felkérést kapunk.
A tevékenység sikerében a gyermekek szüleinek támogatása és segítsége óriási jelentőséggel bír.
Célom, mint fent: Legyen tánc Visában ötven, vagy akár száz év múlva is!