A vizuális kultúra fejlesztésének rendkívül nagy szerepe van a mai világban; megítélésem szerint ennek fontosságát nem lehet túlhangsúlyozni, főleg a fiatalok körében nem.
Az egyre fiatalabb generációk, egyre nagyobb mértékben születnek bele a vizuális tartalmak fogyasztásába, ez a sajátosságuk sebezhetővé teszi őket, ha a helyes látás és a megfelelő, helyén kezelt befogadás képességével nem rendelkeznek.
Két területet szem előtt tartva igyekszek ennek a "küldetésemnek" eleget tenni: 1., Nagyon kitűnő alkotások állnak rendelkezésre az imént említett képességek fejlesztésére, és jelenlegi munkám megkezdésekor külön is figyeltem ezek fölkutatására; azonban...
Ezeknek a csoportoknak másik sajátosságuk a figyelem szétszórtsága, annak rövid ideig tartó fókuszáltsága. Éppen ezért, a fönti célok hatékony elérése érdekében a "klasszikusok" helyett erre a célra rövid, 4-6 perces rajzfilmeket, rövidfilmeket, a negyed órás határt semmi esetre sem meghaladó díjnyertes alkotásokat válogattam össze ilyen foglalkozások anyagául, úgy, hogy az egyes elemek egymás mellé, vagy szembe állításával rá lehessen mutatni bizonyos szabályszerűségekre, (pl. kameramozgások, karakterek, beállítások, dinamika, színészvezetés), a tudatos látás és befogadás fejlesztésének elősegítése érdekében.
Több tucat ilyen egységet állítottam össze, rendeltem egymás mellé tudatosan egy hatékony rendszerbe. 2., A célcsoportot, a mindennapi élet során megnyilvánuló látás képességére szükséges buzdítani!
Ennek elérésére is legalább két lehetőséget tartok reálisnak: a., Az általam felügyelt diákok számára "Fotó(s) Séta"-t szerveztem, a közös "kültéri" tevékenységek során pedig, a folyton "macerált" telefonjukkal történő, saját vizuális élményeik rögzítésére buzdítom őket. b., Kreatív lehetőségek felkutatására ösztönzöm őket.
Én magam pedig, az alábbiakhoz hasonlók figyelmükbe ajánlásával igyekszem motiváltságukat serkenteni. (Mint például most is...) Már jó ideje stírölök egy "művészeti"(?), "kreatív"(?) (nek/nak kinéző) boltot Arad sétálóutcájában, de valahogy mindig zárva találom.
Azonban, most szombaton földbe gyökerezet a lábam, amikor elmentem előtte..., nem is mentem el, rögvest betértem és a következőket tudtam meg... Ileana Szabo 1900ennyimegannyiban, román szülők gyermekeként, a romániai Dorobanțiban (Kisiratoson) látta meg a napvilágot. Mivel a környezetében mindenki magyarul beszélt, kénytelen volt ő is megtanulni magyarul. (A "rossznyelvek szerint" jobban beszéli a nyelvet, mint egynémely tősgyökeres honfitársunk.) Férje színtiszta aradi magyar család sarja.
Jelenleg mindketten Aradon élnek, itt nevelik két gyermeküket. Megélhetésük biztosítása végett egy autóalkatrészeket előállító gyárban dolgoznak. Huszonöt éve ugyanitt mindketten "szalag mellett" kezdték, aztán az egyetem elvégzését követően irodai munkakört kaptak.
Beszélgetőtársam számára egy előre nem látható haszna is volt a gyerekkori "magyar kényszer"-nek: néhány éve a munkahelyén egy nagyobb "egri-projektbe" többek között a nyelvtudása miatt választották be. Nemrégiben régi álma valósult meg azzal, hogy a nulláról indulva, mindenféle támogatás nélkül(!), a férjével közösen, közel egy éves kemény munkával ki tudták alakítani és az idén júniusban megnyithatta azt a képzőművészeti műhelyt, ahol különféle festészeti, grafikai technikákra oktatja az érdeklődőket, valamint saját és férje alkotásait is meg lehet vásárolni.
Erre a tevékenységre fogékonyak köre a gyerekektől, felnőtt korosztályig terjed, ezen kívül foglalkozik autista, és speciális nevelési igényű gyerekekkel is. Mivel ezt a tevékenységet munka és család mellett hobbiként végzi, jelenleg csak szombatonként, a késő éjszakába nyúlóan tud ezzel a műhelymunkával foglalkozni, azonban azon serénykednek, hogy ezt az időszakot, (a férj támogatta, feleség-álmot) a hét minden napjára ki tudják terjeszteni.
Kedvence az akvarell, a ceruza és a szén, a stílus tekintetében pedig elsősorban Klimt és Van Gogh áll hozzá legközelebb. (Én magam is tanúsíthatom, hogy ez nem jelent utánzást; az elsőre "olyannak" kinéző művekben semmi közös nincsen a "nagy mesterekkel", csak az a bizonyos íz, az ami első pillantásra elömlik a szemlélőben és ezzel "összeköti" az alkotókat.)
Ha teheti, a saját munkáival internetes pályázatokon vesz részt és a műhelyben keletkezett "művészeti melléktermékeket" is hasznosítja. Ez utóbbit a Vasile Goldis Egyetem együttműködésében valósítja meg. Ilyen módon az idei karácsonyi időszakra cca. 200 képeslapnak "átalakított alkotást" juttattak el Arad kórházaiba, öregotthonaiba. (Nem tudtam ellenállni a vágynak és én magam is "barteloztam" ezekből egyet...) Aki bővebben is érdeklődik a föntiekkel kapcsolatban, az az alábbi linket fölkeresve tudja oltani kíváncsiságát: https://www.artistic-be-creartive.com/
