Jelenlegi hely

Cserkészmikulás

A rimaszombati 4. sz. Hatvani István Cserkészcsapatnál járt a Mikulás

/ Rákos Ágota /
rakos.agota képe

Gyermekzsivaj töltötte meg a Cserkészotthon falait, kicsik és nagyobbacskák mind izgatottan várták a Mikulást, aki messzi földről érkezett hozzájuk, ajándékokkal teli puttonyával.

A rimaszombati 4. sz. Hatvani István Cserkészcsapat hagyományaihoz híven minden évben megrendezi a Cserkészmikulás programot, ahová a szülők is hivatalosak, így mint egy igazi, nagy család, együtt ünnepelhetnek. Az idei évben lehetőségem nyílt rá, hogy mint Cserkészangyalka részt vehessek az ünnepen, és az azt megelőző hosszas készülődésben. Az őrsök külön műsorszámokkal készültek, melyek tartalmukkal már előrevetítették a szeretet ünnepének meghitt hangulatát.

A Mikulás azonban nem csupán a gyermekeket lepte meg, hanem össze is gyűjtötte azokat a jótékony célra felajánlott adományokat, melyek a rászoruló családokhoz fognak majd eljutni. A rimaszombati cserkészek minden évben gyűjtést szerveznek, hogy azok számára is szép lehessen az ünnep, akik nagy szegénységben élnek. Az idei felajánlásokat december 23-án, a Betlehemi lánggal juttatják majd el Ajnácskőre, Dereskre és Lévártra.

Pataky András játékra invitálja a kicsiket az udvaronRózsa és Liliom őrs főpróbaMegtelt a CserkészotthonCsúsz Balázs ismerteti a programotElőadásRózsa és Liliom őrsRózsa és Liliom őrs előadásaRózsa és Liliom őrs előadásaCsémi Szilárd átadja ajándékát a rimaszombati cserkészeknekA szülök is bekapcsolódtak a játékbaÉrkezik a MikulásA Mikulás fogadásaAjándék átadásCserkészinduló