Alighogy a világra... Jöttek ők. Először. Olyan kicsik, ártatlanok még. Fehér hópihék. Csillogós hajráfban, fényes fehér kezeslábasban, áttetsző tüllszoknyában… bágyadtan, fáradtan, szipogva, sírdogálva léptek a színpadra. (Délután 5 óra. Már otthon játszhatnának.) Apró, bátor kis hősök. Mind. Ott voltak. December 5-én nem mentek haza. A Téglás Líceumban maradtak.
December 5-e kivételes nap volt. Talán az első az életükben, mikor szerepeltek, az első, amire egyszer emlékeznek. Aztán megérkeztek a középsősök, a vörös ruhások. Vékony kis csuklójukon arany csengő. Végül mindenféle zöldben jöttek a nagycsoportosok. Énekeltek. Együtt. Magyarul, románul, angolul, hogy mindenki érezze, neki, hozzá szólnak a gyermekszavak. Az óvodások odaintegettek anyának, apának, mamának, papának. Őszinte, emberi gesztus... Mosolyogtak (kezükön a csengők csilingeltek. Arcukra a könny rászáradt. Elbűvölte őket a fény, az embertömeg). Lépdeltek, pörögtek, forogtak. Szent Miklós távolról, a karosszékből figyelte őket. Ügyesen táncoltak. Jók voltak (egész évben többnyire. Olykor, néha persze csintalanok. De így kerek egy gyerek.)
Megérdemlik az ajándékot. A Mikulástól mindenki kapott egy papírházikót. Aztán hirtelenjében az apukák átrendezték a teret, a padokat, asztalokat középre hordták. Előkerültek a harapnivalók, a színes, fényes, alapanyagok, a dísznek, koszorúnak valók. A szülők, nagy testvérek is kedvet kaptak. Szép, mikor a generációk így, együtt, közösen…
Az eseményt az óvó nénik szervezték: kiscsoport (Koncz Zsuzsanna és Zőldi Izabella), középső csoport (Orosz Erzsébet és Mora Kinga), nagycsoport (János Zsuzsanna és Oprisa Melinda) és az RMDSZ, az RMDSZ Nőszervezete, valamint az RMDSZ Hunyad megyei nőszervezete támogatta.
