Liszt, cukor, vaj, tojás, méz… A régimódi háztartásokban szegfűszeg és fahéj… A fogyasztói társadalom konyhájában: mézeskalács fűszerkeverék. December 10-én az unitáriusok közösségi szobájában: filc, fonal és szivacs. Szárított levelek, színes porok, apró kristályok és fura formájú, bódító anyagok helyett, a fűszer… amitől a mamáé máshogy ízlik…
A fűszer, ami miatt: "nem vagyok éhes" vagy épp "jaj, de kívánlak...", a fűszer, mely ezer emléket idéz… December 10-én az unitáriusoknál: az egyéniség. Mindenki belevarrta magát a karácsonyfadíszbe…
Precíz Feri bácsi ott a hintalóban… Katika a szánt húzó, folyton, gyorsan szaladó, repülő rénszarvasban. Mari a visszafogott hímzett-cukormázú lovacskában, Réka a nagyszív-szárnyú madárban, angyalhorgoló Emese a maszkos rókában, mindig csinos lelkészfeleség Zsuzsi a díszes bundájú mókusban, magabiztos Erzsike a vörös kalaposban, óvodás Tóbiás a gyerekgombában, Laci az őzsutában, Ilona a nagykönyvbe illő mézemberben, kedves, derűs dévaiak az ötágú csillagokban, díszekben, angyalban, harangban, jegesmedvében...
Mindenki ott, valamiben, valahogy a maga apró, ehetetlen mézeskalács-figurájában...
