Jelenlegi hely

Felsőoktatási vásár Szkopjéban

Nagy az érdeklődés a magyarországi továbbtanulás iránt

/ Vázsonyi Ákos /
vazsonyi.akos képe

2019. október 26-án, immár 10. alkalommal került sor a szkopjei Felsőoktatási Vásárra, amely a külföldön továbbtanulni vágyó macedón diákoknak nyújt tájékozódási lehetőséget, ezzel megkönnyítve az eligazodást az egyre gyarapodó, sokszínű kínálatban. A szkopjei Magyar Nagykövetség – idén először – saját standdal vett részt a vásáron a magyarországi továbbtanulási lehetőségek és a Stipendium Hungaricum ösztöndíjprogram népszerűsítése céljából.

A magyar standnál Kovács Etelka szkopjei magyar lektor és Vázsonyi Ákos Petőfi-ösztöndíjas álltak az az érdeklődők rendelkezésére. A program keretében egy 20 perces prezentációt is tartottunk, amellyel sikerült felcsigázni a látogatók érdeklődését, így nagy számban álltak meg a magyar standnál és tettek fel kérdéseket személyesen is. Számos látogató kifejezetten a magyar felsőoktatási lehetőségek feltérképezése céljából érkezett. A legnagyobb érdeklődés az orvos és az IT-képzések terén mutatkozott, de érdeklődtek még mérnöki és biotechnológia képzések iránt is.

A magyar stand abban is különleges volt, hogy nem csupán egy egyetemet, hanem az egész ország által kínált lehetőségeket népszerűsítette. Egyébként, az eseményen 16 felsőoktatási intézmény vett részt 7 országból, köztük olasz, görög, kanadai és amerikai-nemzetközi intézményekkel. A magyar standnál minden érdeklődőt igyekeztünk a legjobb tudásunk és a Tempus Közalapítvány által biztosított továbbtanulási lehetőségeket népszerűsítő kiadványok alapján tájékoztatni. Persze a saját, aránylag még friss tapasztalatom a magyar felsőoktatásban is sokat segített abban, hogy átadhassam, milyen sokat adtak számomra az egyetemi évek, így viszonylag könnyű volt meggyőzni az érdeklődő szülőket és leendő hallgatókat, hogy jó választás a magyarországi továbbtanulás.

Skopje Edu-fairSkopje Edu-fairSkopje Edu-fairSkopje Edu-fairSkopje Edu-fairSkopje Edu-fairSkopje Edu-fairSkopje Edu-fairSkopje Edu-fair