Régóta köztudott, hogy a Hunyad megyei lányok, nők, asszonyok, valamint a Hunyad megyei fiúk és férfiak hóban, fagyban, meredeken, sziklás terepen, csúszós ösvényeken is mennek, másznak, küzdenek. Maroknyian, ellenszélben, bátran, küzdelemben, a jég hátán is megélnek, túlélnek. 2026. június 1-jén a Magyar Ház udvarán szemünk láttára bizonyították be gyermekeik, hogy nem estek messze a fájuktól: ők sincsenek cukorból.
Szemerkélő esőben, majd szakadó esőben (vagy épp azért) rohantak ki a pályára, a fűre: zsákban ugráltak, kötelet húztak, akadálypályán mentek végig, fociztak, „Adj király, katonát” játszottak, nyilaztak, tépőzáras kis- és nagylabdát rúgtak, dobtak, vetélkedtek.
A 2026-os gyermeknapon arra is rájöttünk, hogy a csocsó és a foci nem csupán fiúk, férfiak és kocsmák sportja. A Téglás Líceum tele van vagány, menő lányokkal, akik fiúkat meghazudtoló módon pörgetik és lövik a labdát a kapuba. Arra is fény derült, hogy a Hunyad megyei apukák is aktívan kiveszik részüket a gyermeknevelésből: nem szégyellnek tollasütőt, pingpongütőt (vagy épp hullahoppkarikát) ragadni, ha lányaikról, fiaikról van szó.
A kicsiknek szóló, szabadtéri események „sztárja”, az ugrálóvár sem hiányozhatott a magyar gyermeknapról. Ott állt teljes méretében, felpumpálva, beüzemelve, ám az eső használatát kissé nehézkessé tette. Szerencsére akadtak felnőttek (és majdnem felnőttek), akik száraz ruhadarabjaikat – kiváltképp zoknijaikat – beáldozva igyekeztek kevésbé csúszóssá és balesetveszélyessé tenni a gumicsúszdákat.
A csendesebb, szemlélődőbb vagy épp elfáradó gyermekek rajzolhattak, színezhettek, társasjátékozhattak, beszélgethettek, építhettek – mindaddig, amíg a szervezők úgy nem döntöttek, hogy egy rövid időre felfüggesztik a játékokat.
Kicsik és nagyok átadták a „focipálya–színpadot” a Sunny Aerobic csapatának, akik egy látványos koreográfiát mutattak be a gyermekeknek és szülőknek. Ezt közös hullahoppkarikázás és hot dogozás követte.
A „csupa játék és móka” közben vidám, sokak számára ismerős gyermekdalok szóltak a Magyar Házban. A modern technikának és az óvó néniknek, tanító néniknek köszönhetően azok is részesülhettek a nap hangulatából, akik nem lehettek jelen: készült egy interjú a diákokkal, amelyben olyan kérdésekre válaszoltak, mint például: „Ha te lennél az igazgató egy napra, mi lenne az első szabályod?”, „Ha te főznél vacsorát az egész családnak, mi kerülne az asztalra?”, „Szerinted mikor lesz valaki igazán felnőtt?”
A válaszadók között akadtak korukat meghazudtoló bölcsességgel és humorral rendelkező gyerekek is, és olyanok is, akik minden bizonnyal felnőve igyekeznek majd jobb hellyé tenni a világot.
Habár az esemény elsősorban gyermekeknek szólt, végül – eső ide vagy oda – igazi családi, közösségi együttlétté vált.
