2026. május 29-én a Téglás Gábor Elméleti Líceum megtelt színekkel, formákkal, illatokkal, hangokkal és emberekkel: barátokkal, szülőkkel, testvérekkel, unokákkal, férjekkel, feleségekkel, ismerősökkel – olyanokkal, akik alig várták, hogy a megnyitó után közelebbről is megtekinthessék, megszagolhassák az alkotásokat. Az alkotásokat, amelyeket az Aszakkör kurzusain készítettek a bátor, kitartó és temérdek türelemmel rendelkező hölgyek. Többnyire hölgyek – de akadtak férfiak is. A bútorfestők között például ketten is. A horgolók között pedig olykor-olykor egy-egy gyermek is feltűnt, aki talán egyszer majd horgolni tudó felnőtt férfi lesz.
Bár az Aszakkör foglalkozásai 18 év felettieknek szólnak, szívmelengető látvány volt, ahogyan három generáció dolgozott együtt: csendben, elmélyülten, koncentrálva, beszélgetve vagy éppen nevetve. Hiszen van, aki így dolgozik, és van, aki úgy.
A megnyitón a szakkörvezetők átadták az emléklapokat a résztvevőknek. Ez ugyan csupán formaság, már-már lényegtelen momentum, hiszen ha haza is viszik a papírokat, sokkal többet ér mindaz, amit az elmúlt kilenc hónap során szívükbe zártak: az élmények, az emlékek, a tudás, a barátság és a valahová tartozás érzése, amely minden bizonnyal sokáig velük marad.
Magukkal viszik az átszínezett, beillatosított hétfőket a natúrkozmetikumok szerelmesei is, akik minden héten azért gyűltek össze, hogy különféle krémeket és olajokat készítsenek Daradics Annamária útmutatásával. Mari tapasztalatával, meglátásaival és derűs lényével minden alkalommal legalább öt ember estéjét tette szebbé.
Keddenként Erdős Csilla fogadta a bútorfestő növendékeket. Ő maga már órákkal a foglalkozás előtt megérkezett, dolgozott, festett, hogy mire a többiek megérkeznek, teljes figyelmét rájuk fordíthassa. Csoportja tulajdonképpen két közösség összeolvadásából született, hiszen többen már másodszor is csatlakoztak, tapasztaltabb bútorfestőként.
Bár mindannyian ugyanazokkal az alapanyagokkal dolgoztak, mindenki más-más, egyre bonyolultabb mintát választott. Így vált igazán sokszínűvé a kiállított anyag. Aki figyelmesen nézett körül, a tökéletesnek tűnő, virágokkal, indákkal és betűkkel díszített dobozok, tükrök és ajtótáblák előtt gyakorlólapokat is felfedezhetett – a sok munka és gyakorlás nyomait.
Nem történt ez másként Kun-Gazda Kinga tanárnő horgolócsoportjánál sem, ahol csütörtökönként, péntekenként, olykor szombatonként is zajlottak a foglalkozások. A horgolóknál is gyorsan megtérült a kitartó munka gyümölcse. Kinga büszkélkedhetett a legnépesebb csoporttal: alkalmanként tizenöten is részt vettek a szakkörön.
A résztvevők nemcsak alkottak, hanem meséltek is – mert ez is olyan tevékenység lett, amely beszippantja az embert, és arra készteti, hogy otthon is folytassa, új formákkal és színekkel kísérletezzen.
A kiállítás megnyitóján a horgolók szinte „posztamenssé”, manökenekké váltak: saját készítésű táskáikat, szatyraikat, oldaltáskáikat és egyforma horgolt fülbevalóikat viselték, így az alkotások szó szerint életre keltek.
