Jelenlegi hely

Magyar cserkészek Ukrajna tetején

A KáMCSSZ nyárzáró getinctúrája

/ Techet Gábor /
techet.gabor képe

A Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség (KáMCSSZ) hegyi szakága gerinctúrát szervezett, eme nyár végi kihívásnak kilencen vágtunk neki. Beregszászból indulva érintettük Európa (egyik meghatározás szerinti) középpontját, valamint a Fekete- és Fehér-Tisza összefolyását. Hátunkon a szükséges felszereléssel Láposmezőről szűk 5 óra kemény séta után 1800 méteren vertünk tábort a Hoverla lábánál.

Szombat reggel a gerinctúra első lépcsőjeként felkapaszkodtunk 2061 méter magasra, ahol már számos kisebb társaság fotózkodott, lévén Kárpátalja, s egyben az ország teteje. Leginkább ukrán zászlót láttunk, de fülünket a szláv nyelvcsalád legkülönfélébb hangjai ütötték meg. A himnusz eléneklése után a vonulat csúcsain haladtunk: Breszkul (1911m), Pozsizsevszka (1822m), Dancizs (1848m), Bölényhavas (Turkul, 1933m), Rebra (2001m). Ezután a fáradtabbak az Ősztetőt (2018m) mászták meg, mi továbbmentünk zsákjainkkal a Brebeneszkulra (2035m), majd leereszkedtünk a csúcs alatti tengerszemhez tábort verni.

Vasárnap a búcsúreggeli után jelzett - bár néha úttalannak tűnő - utakon jöttünk vissza az "aszfalt utak világába", és estére értünk Beregszászba.

Csuda jó túra volt, az időjárás nem is lehetett volna alkalmasabb: eső egyáltalán nem esett, az erős szél nem ragadta el vidámságunk, s a gyönyörű tiszta idő csak fokozta a lélegzetelállító látványt.

Európa közepeEurópa közepeSzokatlan erdei útjelzésPihenő a szerpentinen, még az erdőhatár alattGyökerekHó-vár alaptáborFel Ukrajna tetejére (Hó-vár/Hoverla), nagy zsákkal előzgetve a zsák nélkülieketLefelé a Hó-várról  (Hoverla) az ezeréves határt jelző kővelLefelé a Hó-várról (Hoverla)Lefelé a PozsizsevszkárólLefelé a Bölény-havasról (avagy önarckép)A csapat magyar zászlóval (Kökörnyines/Brebeneszkul, 2035m)Az Ősz-tető egy nyár végi reggelenKökörcsines-patakPózolunk a Kökörcsines (Brebeneszkul) patak egy hídjánNapnyugta a Hó-vár (Hoverla) lábánálLefelé a Pozsizsevszkáról, jobbra a végén a Bölény-havas (Turkul)A Bölény-havas (Turkul - jobbra) és a Rebra (balra) közti völgyAz Ősz-tető és a Kökörcsines (Brebeneszkul) közötti völgyLefelé a Tomnatek tótól (ozera Brebeneszkul), balra az Ősz-tető