Jelenlegi hely

I. Magyar Nap Vízaknán

/ Bajusz Erika /
bajusz.erika képe

Október első hétvégéjén került sor az I. Magyar Nap megszervezésére Vízaknán. A rendezvényt mentorommal álmodtuk meg, a megszervezésben pedig a Vízaknai Református Egyházközség segített bennünket. A közösség együttes ereje és munkálkodása, lelkesedése és öröme, valamint az idelátogató fellépők, vendégek és barátok közösen tették igazán egyedülállóvá ezt a magyarságot összehozó különleges napot. A két napos rendezvény gazdag kulturális programkínálattal várta az érdeklődőket, volt színház, táncbemutató, kézműves foglalkozás és koncert is. Október 7-én ünnepi istentisztelet után, az Aradi vértanúkról emlékeztünk meg, és megnyitottuk a helyi Biblia kiállítást az 500 éves Reformáció alkalmából.

Ne felejtsük el megőrizni magyarságunkat, továbbadni gyönyörű nyelvünket, kultúránkat, értékeinket bárhol éljünk is tömbmagyarságban vagy szórványban, otthon vagy idegenben, ezzel a gondolattal búcsúztunk el. Remélem, hogy a rendezvényből hagyomány lesz, és még sok Magyar Napnak ad majd otthon Vízakna.  

Köszönjük a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatását, köszönjük a Kovászna Megyei Tanács támogatását és közbenjárását, köszönjük a Vízaknai Polgármesteri Hivatal támogatását. Hálásan köszönöm mentorom és családja, valamint a Vízaknai Református Egyházközség tagjainak hathatós támogatását, minden felajánlott adományt és segítséget. 

 

Fotó: Antal Lóránt, Bíró Emil, Bíró Gyöngyi, Csiki-Mákszem Enikő, Csiki-Mákszem Lóránd, Ferencz Izabella

Kovásznai Diákszínpad köszöntése az I. Magyar NaponMolnár János tanár úr bemutatja a Diákszínpad társulatot Diákszínpad előadásaBabits Mihály Jónás könyve c. színdarabJónás a piaci árusok közöttA király udvarábanJónás a király udvarábanJónás könyve a Diákszínpad előadásábanJónás imájaKöszönet a Diákszínpad TársulatnakKöszönet Kiss Csillának a Kovászna Megyei Tanács szórványprogram felelősénekKiss Csilla a Kovászna Megyei Tanács szórványprogram felelősének köszöntőjeCsoportkép a kovásznai Diákszínpad TársulattalReformátus Templom kapubejárataÜnnepi istentisztelet bevonulásÜnnepi istentisztelet megkezdéseÜnnepi istentiszteleten Nt. Szegedi László esperes hirdet igétCsiki-Mákszem Lóránd református lelkipásztor ünnepi köszöntőjeNt. Szegedi László esperes úr ünnepi köszöntőjeBajusz Erika PSP ösztöndíjas ünnepi köszöntőjeI. Magyar Nap ünnepi istentiszteletPredescu Claudiu George a város polgármestere ünnepi köszöntőt mondKontár Noémi KCSP koordinátor Potápi Árpád János Nemzetpolitikáért felelős államtitkár úr köszöntő szavait tolmácsolta Barabás János Magyarország kolozsvári konzulja köszöntőt mondGyermekek október 6-i emlékműsora500. éves a Reformáció - Biblia kiállításHelyi Biblia kiállítás megtekintéseBiblia kiállításKülönleges Biblia kiállításElőkészületek a gulyás főzéshezGulyásfőző csapat akcióbanKészül a gulyásRotyog a magyar napi gulyásMagyar Napi gulyás különlegességTitkos hozzávalók hozzáadásaKészül a közös ebédhez a gulyásFinom illatok csalogatnakNincs I. Magyar Nap gulyás nélkülFinomságKész az ebédBeszélgetés a Biblia kiállítás utánHelyiek köszöntéseA város polgármestere és iskolaigazgatója is megtisztelt bennünketEgyütt indulunk a közös ebédreVízaknai segítségekKözös ebédGulyás elfogyasztásaVízaknai Sóvirágok Néptánccsoport bemutatója - lányok táncaVízaknai Sóvirágok Néptánccsoport bemutatója - páros táncVízaknai Sóvirágok Néptánccsoport bemutatójaVízaknai Sóvirágok Néptánccsoport bemutatója - körtáncCsernátoni Pántlikácska Ifjúsági Néptánccsoport bemutatójaCsernátoni Pántlikácska Ifjúsági Néptánccsoport bemutatója a Magyar NaponMindenkit elvarázsolt a Csernátoni Pántlikácska Ifjúsági Néptánccsoport bemutatója Táncbemutatókat tekintünk meg Délutáni programÉlvezzük a táncbemutatókat Délvidéki Retrosong együttes koncertjezentai Retrosong együttes koncertjeKözös előadás a Retrosong együttessel Köszönő a Retrosong együttesnek Kihelyezett Konzuli Nap Barabás János konzul úrral I. Magyar Nap Vízaknán