Hagyományosnak számító eseményre került sor az aradi Kamaraszínházban, ahol a Csiky Gergely Főgimnázium néptánc gálát tartott.
Ez alkalommal az intézmény diákjai te(he)ttek tanúbizonyságot a táncos tudásukból.
„A korábbiakhoz hasonlóan, erre az eseményre ebben az évben nem sikerült megszerezni a "nagyszínház" színpadát, ezért több 'felvonásban' került sor az idei bemutatóra" - tudhattuk meg Spier Tünde, a Csiky Gergely Főgimnázium igazgatója köszöntőjéből.
A nehézségek ellenére a megjelent szülők, hozzátartozók "teltházas előadásokon", kitűnő lebonyolítás mellett élvezhették a gyerekek produkcióit. A felvételek (a Petőfi Sándor Program ösztöndíjasának kollégiumi-nevelői kötelezettségei miatt) az alsóbb évfolyamok első két előadásán készültek.

