Így, ahogyan lassan bekanyarodunk ennek a (PSP) programnak a célegyenesébe, szeretnék köszönetet mondani mindazoknak, akik lehetővé tették, hogy elkerüljek Máramarosba…
Nagyon jó volt látni és megtapasztalni mindazoknak a dolgoknak a színét – és időnként a fonákját is –, amelyeket csak itt ismerhet meg az ember: a természet megannyi gyönyörűségét, rejtőzködő titkait, az itt élők mentalitását, a környezet által determinált és a hagyományok nyomán ötvöződött szokásokat, világlátást, vehemenciát, közvetlenséget, segítőkészséget, befogadást stb.
E rövid idő alatt sikerült bepillantanom a hétköznapok gyakorlatába, az ünnepekbe, a közösségi életbe, a vigalomba és a bánatba is. Mindezek ellenére az ösztöndíjas munka alaphangját mégis a szürke hétköznapok rutinja adta meg. Ennek ellenére – főként a környezetem együttműködésének és a gyerekek lelkesedésének köszönhetően – nagy örömmel láttam el ezeket a feladatokat.
Ezeket a képeket ilyen hétköznapi, rutinszerű pillanatokból lestem el: fúvócső-, repülő- és pörgettyűkészítés; íjak és hangszerek készítése; térhatású ábrák rajzolása a MatematikArt szellemében; „Picasso szerinti” alkotóprogramok akár egyszerű kavicsokkal; két agyféltekét egyszerre megmozgató rajzos-mozgásos feladatok; sorversenyek; sárkányeregetés; méta-, bige- és íjászedzések; ősi (magyar) harcmodorok ismertetése; útvesztők és labirintusok mentén az antik kultúra felmutatása; az Auriga Kölyök Klub alapprogramjai, kiegészítve egyes Lőrincz-féle komplex tantermi játékokkal és némi Heidi & Spidey gyakorlattal; magyar nyelvi sajátosságokra épülő szövegértési feladatok; családi túrák és jeles napok számontartása; ismeretterjesztő földrajzvetítések; geológiai és földrajzi témák (vulkánok, karsztjelenségek, sivatagok), megidézve az Etnát, Strombolit, Vulcanót, a Bihart, a Szaharát és Izlandot; valamint természetfotók vetítése, amelyek a természetközpontú, tudatos szemlélet, a holisztikus életforma és az élmények megélésének vágyát hívták életre.
És persze mindezek mellől nem hiányozhatott a zene, a tánc és a mágia, a varázslat sem.
Ezek a programok jórészt iskolán kívüli foglalkozások keretében, a könyvtárral, sportcsarnokkal és a pályával együttműködve valósultak meg. A sorozatot egy igazi csoda zárta: az utolsó iskolai foglalkozás alkalmával több mint másfél órán át tartó halo-jelenség volt megfigyelhető a kora délutáni napsütésben.
Mindez nem valósulhatott volna meg korábbi lelkes emberek „un sut in fund, un pas înainte” – egy lépés előre – hozzáállása nélkül.
Nagyjából ennyi fért bele ennek a kilenc hónapnak az utolsó harmadába…
Hát… mit lehet még ehhez hozzátenni?
Talán azt, hogy (az adatlapomon tett vállalásra utalva):
„Nem patkoltam döglött lovat, nem talpaltam elnyűtt csizmát, nem foltoztam málatag gúnyát. Újultam és újítottam.”
That’s all, folks. 131
