Nemrégiben a Csálai erdőben egy virág sugdosott valamit a fülembe, (hogy mit, azt lásd az előző bejegyzések egyikében), most az aradi vesztőhelyen járva egy másik, ami síron nőtt, a következőkre hívta föl a figyelmemet: Nemzeti ünnepünk napján lesz pontosan fél éve, hogy a magyar identitás szilárdításának elősegítése érdekében konkrét elképzelésekkel érkeztem meg Aradra. Ennek a tevékenységemnek első jelentős állomását jelentette az "Október 6."-ai programsorozatba történő becsatlakozásom.
Petőfi Sándor Program ösztöndíjasaként az emléknap hajnalán, a kivégzések helyszínén és időpontjában egy szertartás keretében, többek között harangot kondítottam a kivégzettek emlékére. (Lásd a korábbi bejegyzésemet.) A harang függesztésére szolgáló nemzetiszín szalagot a helyén meghagyva, az azóta is a helyszínen emlékeztet erre az eseményre. A pontos helyszínét a téli Vártúra résztvevői ismerik, azonban a Várhídtól, a vesztőhely felé haladva nem nehéz rábukkanni. (Lehet, hogy nem a legpontosabb helyen mutatja az általam számított eredeti vesztőhely helyszínét, de a rendelkezésemre álló adatokból és a tehetségemből erre futotta...).
Aradi küldetésemnek vége szakadt, ezért a hely szellemi gondozásában tovább már nem tudok személyesen részt venni, viszont, ha van olyan Igaz Magyar Ember aki saját szalagjával társat fűz a meglévő mellé ezen, vagy a többi jeles napokon és ezzel emeli a hely Magyar Szellemiségét, az csak hasznára válhat a közösségünk számára. (Nagyjából eddig jutottam, amikor egy "parafrázis-mix" tört rá váratlanul. Ide teszem azt is, hátha valaki még felhasználja, hasznát veszi...)
Ez az én utolsó (pontosan századik) aradi témájú bejegyzésem és/ami egyben az én Ünnepi Megemlékezésem (is)... "Isten, áldd meg a magyart..."!
