Szent László Üzenete címmel, történelemversenyt rendeztünk Vízaknán
Szent László Üzenete történelemversenynek adott otthont Vízakna, a Szent László-emlékév alkalmából. A versenyt a Szeben megyei általános iskolás diákoknak hirdettük meg két kategóriában. 1-4. és 5-8. osztályos diákokat vártunk 3 fős csapatokban. Összesen 7 csapatot köszönthettünk, Medgyesről, Nagyszebenből és Vízaknáról érkeztek a gyermekek. Játékos történelemversenyt rendeztünk, melyet mesével, társasjátékkal, szó- és képkirakóval, kvízzel színesítettünk. A Nemzetpolitikai Államtitkárság jóvoltából megtekinthettük a Szent László történeti kiállítást, melynek megnyitóját a versenyhez igazítottuk, és mely tárlatot karácsonyig lehet még megnézni a Gyülekezeti Otthonban.
A verseny célja a nemzeti öntudat és identitás erősítésen túl az volt, hogy játékos formában szerettessük meg a magyar történelmet a gyerekekkel. Minden csapat nagyon ügyesen szerepelt. Nagyon szoros verseny alakult ki. Az 1-4. osztályos kategóriában kettő harmadik helyezést (medgyesi és vízaknai csapat) és kettő második helyezést (medgyesi és nagyszebeni csapat) is oszthattunk. Az első helyet az egyik vízaknai házigazda csapat vihette el. Az 5-8. osztályos kategóriában két medgyesi csapat indult, így első és második helyet osztottunk.
Minden csapat, gyermek és felkészítő egyaránt boldogan és elégedetten tért haza, egy szép, közös együtt töltött nap emlékét a szívébe zárva.
Fotó: Csiki-Mákszem Enikő és Ferencz Klaudia (Petőfi Sándor Program ösztöndíjas, Medgyes)