Jelenlegi hely
„A gyermek feje nem edény, amit meg kell tölteni, hanem fáklya, amit lángra kell lobbantani." (Galileo Galilei)
Már kisgyermekként megtapasztaltam, mekkora jelentősége van annak, hogy a tudást milyen közvetítéssel és módszerrel próbálják átadni. Így amikor eldöntöttem, hogy a pedagógusi hivatást választom, egyben megfogalmazódott bennem az is, hogy milyen tanárrá szeretnék válni: olyanná, aki a magyar nyelvi ismereteket és a nemzeti hagyományokat képes hatékonyan és élményszerűen oktatni.
Ahhoz, hogy ez az elhatározás megszülessen, szükségem volt a Szeghalmon töltött gimnáziumi évek tapasztalataira és a Debreceni Egyetem által nyújtott tanárképzésre. Az egyetemen jelenleg magyar nyelv és irodalom illetve hon- és népismeret szakpárral mesterszakos hallgató vagyok. Tanulmányaim alatt rendszeresen vállaltam önkéntes munkát a kárpátaljai Salánki Íjászkör tagjaként. Nevelői feladatokat láttam el 2018-ig a Lovasnapokon és Kuruc Fesztiválokon, valamint Tiszapéterfalván a Mikes Kelemen Hagyományőrző Alkotótáborban, de részt vettem a Beregardóban rendezett Családi nap hagyományőrző bemutatóján is. A hagyományőrző rendezvényeken való szerepvállalást a kiküldetés alatt is fontos feladatomnak érzem.
Számomra a Petőfi Sándor Program egyszerre jelent kihívást és lehetőséget. Kihívás, mert a rendelkezésemre álló idő alatt a lehető legtöbbet szeretném nyújtani emberileg és szakmailag egyaránt. Lehetőség, mert pedagógiai feladatokat vállalva azzal foglalkozhatok, amit gyermekfejjel megálmodtam. A Kárpátalján eltöltött idő alatt szeretnék részt vállalni az oktatásban, ezen belül kiemelt figyelmet fordítani a tehetséggondozásra és a korrepetálásra. Mentorként kötelességemnek érzem, hogy támogassam és felkészítsem a diákokat a különböző felvételikre, versenyekre, közép- és emelt szintű érettségire. Támogatni szeretném azokat is, akik valamely felsőfokú intézményben képzelik el a jövőjüket, és egyben felkészíteni őket arra, milyen sajátosságokkal és követelményekkel rendelkezik egy főiskolai vagy egyetemi képzés.