Minden ember elmélázik alkalomadtán azon, vajon mi végre él? Én hiszem, hogy mindenkinek van legalább egy feladata az életben. Nekem az egyik ilyen feladatom az, hogy a Petőfi Sándor Program keretein belül szolgáljak, tanítsak. Tanító figurának tartom magam. Mindig vonzott önmagam és mások ismereteinek bővítése, gondolkodásának tágítása. Nevelni és okítani sokféleképpen lehet. Legelterjedtebb módja, hogy az ember pedagógusnak áll. Ez számomra mindig is vonzó – de nem kielégítő – lehetőség volt. Most lehetőségem nyílik arra, hogy a felvidéki magyarság egy részét „gondozzam”, ami hihetetlenül nagy felelősség.

Pilisborosjenőről származom, ahol a sváb hagyományok kiveszőben vannak. Húsz évvel ezelőtt azonban egy karizmatikus pedagógusnak köszönhetően a magyar hagyományok szárba szökkentek. Kialakult egy erős, összetartó néptáncos közösség, és olyan vadhajtások születtek, mint a dalárda, a hagyományos húsvéti locsolás vagy éppen regölés. Mi ezt élvezettel, önszántunkból csináljuk, és nem magukat a hagyományokat ápoljuk, hanem a közösséget a hagyományokkal. Bő húsz évvel ezelőtt csöppentem a színjátszás világába. Gyermek- és diákszínjátszóként több társulatnak is tagja voltam, sőt saját társulatot is működtettem. Dolgoztam televízióban, tanulmányokat folytattam szociálpedagógia, drámapedagógia, valamint televíziós-műsorkészítő szakon. Tanultam zenélni is, bár nem ez a legerősebb oldalam. Gyűjtöm a hangszereket, és igyekszem mindet alapvető szinten megszólaltatni.

Ösztöndíjas feladataim közt szerepel a zenei kíséret a Ringató foglalkozásokon, a Zsibongó és az Apropó színjátszó csoport segítése dramaturgként és rendezőasszisztensként, valamint a füleki és járási Csemadok szervezetek segítése és programjaik szervezésében való részvétel.