Egy felvidéki kis faluból, Buzitáról származom. Itt nevelkedve közelről tapasztaltam a határon túli magyarság szépségét, nehézségét. Gyerekkoromban a néptánc, népzene és kézművesség meghatározó szerepet kapott. A kassai Márai Sándor Gimnáziumban érettségiztem, azt követően a Kassai Műszaki Egyetemen szereztem építészmérnöki diplomát. Az egyetemi évek alatt a Kikelet Kassa diákkörben erősítettem a helyi magyar fiatalok magyarságtudatát. Emellett a különféle, anyanyelvi, hagyományőrző és keresztény táborok során gyerekekkel foglalkoztam, és ez olyannyira erősen magával ragadott, hogy bár tanulmányaim nem erre irányultak, mégis úgy döntöttem: ezen a pályán a helyem. Elhatároztam, hogy tudásom legjavát az otthoni, valamint külhoni magyarok identitásának erősítésére igyekszem fordítani.

Erdélyben egy élménypedagógiai szervezet önkénteseként közelebbről is megismertem a helyi magyar közösségek élethelyzetét. Izgalmas volt felfedezni, miben hasonlít és miben tér el az erdélyi élet a felvidékitől. Hazatérve szülőfalum általános iskolájában tanár asszisztensként tevékenykedtem, ezt követően a Rákóczi Szövetségnél dolgozva számos szórványban és diaszpórában élő magyar fiatallal ismerkedtem meg. Ekkor döbbentem rá, hogy mennyivel több munkát és odafigyelést igényel magyarságuk megélése egy idegen közegben. Fontosnak tartom, hogy a szórványközösségekben élő fiatalok mindennapjaiban megjelenjen a magyar kultúra, beszéljék, tanulják a nyelvet, népszokásokat, hagyományokat. Hiszen így tudják igazán megélni magyarságukat és értékelni ezt a csodálatos kincset.  Hiszem, hogy közösséget építeni csak annak mindennapi életébe bekapcsolódva, folyamatos jelenléttel lehet. Ezért jelentkeztem a Petőfi Sándor Programra