A Károli Gáspár Református Egyetemen magyar és vallástanár szakon végeztem. Később a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Irodalomtudományi Doktori Iskolájának hallgatója voltam, disszertációmat Németh László minőségeszményének irodalmi megjelenési formáiról írom. 

Gyülekezetemben volt módom már hittant oktatni, bibliaórákat tartani, kórusban énekelni. Magyar szakosként mindig is fontosnak tartottam anyanyelvem ápolását, irodalmi értékeink jó hírnevének öregbítését, és elkötelezett keresztényként az evangélium továbbadását. Megtapasztaltam a közösségépítés fontosságát, a különböző generációk együttes munkálkodásában rejlő lehetőségeket. A határon túli magyarság sorsával gyerekként távoli rokonok jóvoltából ismerkedhettem meg. Egyetemistaként a csángó népesség életéről és archaikus nyelvéről tanultak arra ösztönöztek, hogy személyesen is felkeressem a moldvai falvakat, ahol diáktársaimmal Magyarfaluban (Arin) a helybéli gyerekeket magyar nyelvre, népdalokra, hittanra tanítottuk.

Öröm számomra, hogy az egykori Ung vármegye egyik falujában tölthetem a következő hónapokat, ahol – remélem – a helyi magyar közösség segítségére leszek. Megtiszteltetés, hogy a nagymúltú Csemadok munkatársa lehetek egy időre. Szeretném elérni, hogy minél többekhez eljusson a programok híre, s egyre többen váljanak részeseivé a hagyományőrzés közös munkájának.

A Petőfi Sándor Program kiváló lehetőség arra, hogy az anyaország segítséget nyújtson a határon túli magyarságnak, sokat tegyen a hagyományok és az azokat őrző csoportok megmaradásáért, ugyanakkor a kiküldöttek maguk is megerősödjenek nemzeti elkötelezettségükben.