Családi fészeknek a Bánságot – egészen pontosan Temesvárt – vallhatom magaménak. Ezt a vidéket a magyarság szempontjából nemcsak szórványnak, hanem igazi végvárnak tekintem.

Szerencsés csillagzat alatt születtem. Olyan környezetben nőttem fel, hol öntudatlanul is magamba szívhattam az egészséges magyar nemzeti öntudatot. Emlékszem még dédnagyapám bölcs tanácsaira, melyek éretlen, de fejlődő öntudatomat próbálták a helyes irányba terelgetni. Csak később jöttem rá, hogy dédnagyapám minden szavával azt akarta tudatosítani bennem, hogy magyarnak lenni szórvány vidéken egy „édes-keserű” harc, amit minden nap meg kell vívni a környezetünkkel. Szórványban magyarnak lenni igazi kihívás. Előttem nagyon sok jó példa áll. Dédszüleim életútja, nagyszüleim küzdelmes élete és szüleim mindennapos tevékenysége mind azt bizonyítja, hogy bárhol legyen az ember, a magyarságért tenni kell, mert tenni érdemes.

Láttam azt, hogy sok ember milyen könnyen elvész a modern élet nagy útvesztőjében. Sok embert a pénz, a siker utáni hajsza vagy a jobb élet vonzza idegen vidékre. Egyesek megmaradnak magyar identitásukban, de sokan nem. Ilyen körülmények között a helyi közösségekben a létszám egyre fogyatkozik. Az utóbbi években egyre több szervezet és magánszemély elkötelezetten szívügyének tekinti a magyar közösség fenntartását a magyarok lakta vidékeken. Láttam azt is, hogy mindig szükség van önkéntesekre, segítőkre, támogatókra, főleg, amikor rendezvényszervezésre kerül a sor. A szórványvidékeken nagyon fontos szerepe van a magyar oktatási hálózatnak, a történelmi magyar egyházaknak és a művelődéssel, hagyományőrzéssel foglalkozó civil szervezeteknek – ezek biztosítják a kis közösségek fennmaradását, továbbélését.

Szervezett formában közösségépítéssel először tizenévesen kerültem kapcsolatba. Minden nyári vakációban vallási tábort szervezett a katolikus egyház temesvári Józsefvárosi Plébániája. Első részvételem után jelentkeztem mint csoportvezető, és így vettem részt a következő táborban. A következő lépcső a középiskolában a diákönkormányzat volt, ahol belekóstolhattam a rendezvények szervezési és közösségépítői munkájába. Innen már csak egy lépés volt a még komolyabb feladatok vállalása a Temesvári Magyar Diákszövetségben, ahol a szervezői csapat aktív tagja vagyok. A Temesvári Magyar Napok rendezvényen minden évben önkéntesként vállalom a logisztikai feladatokat, a beltéri és kültéri rendezvények előkészítését, és a kisebb csapatok koordinálását.

Hiszem, hogy a magyar közösségek fennmaradása érdekében elsőrendű feladatunk a nyelv- és hagyományápolás. Minden rendezvény, amely magyarul, magyaroknak szól, ezt a célt szolgálja. A Petőfi Sándor Program arra ad lehetőséget, hogy minden energiámat erre a célra fordíthassam. Szeretném, ha minden magyar a gyökerei között nőhetne fel, ahol nem idegen. Mert otthon lehet az ember sok helyen, de szülőföldje csak egy van. A szülőföld nagyon értékes, mivel ott vannak a gyökereink, ott élt a családunk, onnan kapjuk a kezdeti identitásunkat, amely a legtöbb esetben a legmélyebben meghatároz bennünket.