Jelenlegi hely
Bízom abban, hogy szakmai tapasztalatommal, munkámmal hozzá tudok járulni a hagyományok megőrzéséhez, a szórvány közösségek magyar identitásának erősítéséhez, és maradandó kulturális értékeket teremthetek a közösségek számára.
1993-ban, öt évesen találkoztam először a magyar néptánccal. Édesapám vitt el a Százszorszép Gyermekházban működő Babszem táncegyüttes próbájára, akkor „fertőzött meg” a magyar néptánc olyannyira, hogy végül a hivatásom is megleltem benne.
Az azóta eltelt 22 év során rengeteg táncos élménnyel lettem gazdagabb, a néphagyomány és kultúránk ápolása az életem részévé vált. Célom, hogy minél több emberrel megismertessem a magyar népi kultúra szépségeit mind a néptánc, mind a népzene eszközeivel, ezzel is erősítve hazánkhoz kötődő identitásukat. Kiváltképpen fontosnak érzem ezt a fajta küldetést a szórványban élők esetében, hiszen nekik nemcsak a mindennapi gondokkal kell megküzdeniük, hanem a nemzeti kisebbségi létformával járó nehézségekkel is. Úgy gondolom valamennyiünknek erőt adhatnak a gyökerek, a valahová tartozás érzése, és a felszabadult közös tánc ehhez lehet kapocs. A tánccsoportjaim az óvodás korútól a szenior, a várositól a falusi, az anyaországitól a határon túli közösségekig terjednek, így több korosztályban, országtól függetlenül több magyar közösségben is tapasztaltam ennek jelentőségét.
Többször alkalmam nyílt Romániában, Temesváron és Végváron tanítani, 2015 szeptembere óta pedig havonta ellátogattam a Kárpátaljai magyar település, Beregrákos, valamint Munkács frissen alapított gyermek tánccsoportjainak próbáira, Sümegi Nóra vezetett a 2015-2016-os Petőfi Program ösztöndíjasaként.
Úgy érzem, nemcsak a munkám vagy a hobbim a néptánctanítás, hanem egyfajta misszióm is. A határon túli magyar néphagyományok megerősítését elengedhetetlen feladatomnak tartom a hivatásom teljességéhez. Bízom abban, hogy szakmai tapasztalatommal, munkámmal hozzá tudok járulni a hagyományok megőrzéséhez, a szórvány közösségek magyar identitásának erősítéséhez, és maradandó kulturális értékeket teremthetek a közösségek számára.