Széles Zsolt
Profile picture for user szeles.zsolt
Aktivitás éve
2023
Fogadó szervezet
Tevékenységi terület

hagyományőrző kézműves foglalkozások, kulturális rendezvényszervezés, adminisztráció

„Hallottunk ájtatós, régi faragókat,
kik mindent egyforma türelemmel róttak,
nem törődve, ki mit lát belőle s mit nem:
tudva, hogy mindent lát gazdájuk, az Isten.

Bár ilyenek lennénk mi!”
(Babits Mihály)

Bemutatkozás

Érdeklődési köröm gyermekkorom óta igen szerteágazó, mindez megfigyelhető a tevékenységi köreimben is. Szüleim kertészettel foglalkoztak, így gyerekként megismerkedtem a természettel és talán ez vezetett ahhoz, hogy egész fiatal koromban csatlakoztam (2002-ben) az akkor alakuló cserkészcsapathoz Debrecenben, melynek aztán 16 évig voltam oszlopos tagja.

2009-ben csatlakoztam, és nyolc évig voltam lelkes tagja egy hagyományőrző egyesületnek, a Hajdú Baranta csapatnak, melyben történelmi hagyományőrzéssel, íjászattal, szablyavívással, népi birkózással, népi játékokkal és a paraszti életforma felelevenítésével, megélésével foglalkoztunk.

Mind a két csapatban nagy gyakorlatra tettem szert nomád táborok, gyerekprogramok, kézműves programok szervezésében és lebonyolításában és életem részévé vált az ifjúság nevelése.

2014-ben iratkoztam be a Nádudvari Népi Kézműves Szakiskolába; egy szakmát kerestem, és egy hivatásra leltem. Elvégeztem a faműves szakmát, és véglegesen belészerelmesedtem a népi kultúránkban. Azóta különböző formában és helyszínen, illetve egyesületekben népművészettel és a magyar kultúrával foglalkozom.

2019-ben elvégeztem a Népi Játszóházvezetői képzést, így alapszinten elsajátítottam különböző népi szakmák alapjait, ezeken túl a fafaragásban, szarufaragásban és kobaktökfaragásban értem el kimagasló eredményeket.

Tevékenységeim során épp oly fontosnak tartom a szellemi néprajzzal és a lélek dolgaival való foglalkozást is, így lehet kerek egészként megélni kultúránkat.