A Kárpátok hegyein túl, a Tázló folyó partján lévő kis faluban, Pusztinában születtem, egy négygyerekes család legnagyobb gyermekeként nevelkedtem fel. Családomban mindig is magyarul beszéltek a felnőttek, de a gyerekekhez mégis ritkán szóltak magyarul. Ez azonban bennem egy erős motiváló erő volt, hogy megtanuljam az őseim nyelvét beszélni, nem csak énekelni. Kisiskolás éveimet szülőfalumban töltöttem, ahol román tannyelvű iskolában tanultam.

Felcseperedve, 2010-ben a nagyvilág felé indultam, és Csíkszeredában volt az első állomásom, ahol elkezdtem megtanulni magyarul írni, olvasni. A nyelvi nehézségek ellenére gyerekkori álmom mindig is az volt, hogy sokat utazzak, sokat lássak, tanuljak, tapasztaljak, „elvégezzek minden iskolát, majd hazatérjek és taníthassak”. Az életem egy része a néptáncon és népzenén keresztül a népi kultúra felé irányult. 2014-ben felvételt nyertem a kolozsvári Bábes-Bolyai Egyetemre, ahol elvégeztem a néprajz alapszakot, majd 2019-ben a kultúra és társadalom, hagyomány és modernitás között elnevezésű mesterképzést.

Eközben otthoni közösségemben több területen tevékenykedtem. Több éven keresztül a pusztinai hagyományőrző csoport tagja voltam Azt gondolom, hogy az ének és a tánc szeretete ébresztette fel bennem az identitástudatot, a hovatartozást, és a kultúra révén jutottam el magyarságom tudatáig. A népi kultúra volt az összekötő híd az identitásom fölismerése és fölvállalása felé.

Több éven keresztül tevékenykedtem táborszervezésben, magyar nyelvi oktatásban, ének és tánctanításban, sporttevékenységek szervezésében. A népi kultúrára épített komplex foglalkozások megtartásában, a fiatalokkal való kapcsolattartásban is igyekeztem részt venni, és ezáltal számos olyan hazai és külföldi szervezettel kerültem kapcsolatba, amellyel azonos céljaink voltak, vannak. 

Feladatomnak vélem a magyar kultúra megőrzését, továbbadását a világ minden pontján, a szórvány-közösségekben, ezek teljesítéséhez pedig egy olyan láncszemre van szükség, amely összeköti a kisközösségeket az anyaországgal. Ezekben a szórvány-közösségekben, mint ahonnan én származom, igen szükségesnek tartom azt a láncszemet, amely össze tudja tartani a közösséget, és erősíteni vagy akár ébreszteni tudja a magyar identitástudatot. Azért is tartottam fontosnak, hogy megpályázzam a Petőfi Sándor Program ösztöndíját, hogy a közös célok megvalósulhassanak. Úgy gondolom, hogy addig, amíg a hit, az értékrend és a közösség létezik, addig van miért dolgozni.