Románia, Maros megye

A Segesvári Gaudeamus Alapítvány 1993-ban alakult, igazgatója Tóth Tivadar, a Mircea Eliade Főgimnázium matematika-fizika szakos tanára.

Az alapítvány célja a segesvári és a környékbeli szórványban élő magyar nemzetiségű, nehéz anyagi helyzetben lévő diákok anyanyelvű és keresztény értékrend szerinti nevelésének, oktatásának támogatása.

Az alapítvány tevékenységei:

A Kemény Auguszta Kulturális Egyesület a Kemény-család örökségének ápolását tűzte zászlajára. A szervezet kiemelt feladatának tekinti a marosvécsi Kemény-várkastély és kastélykert revitalizációját, hiszen a késő reneszánsz stílusú műemléképület művészettörténeti, történelmi és kultúrtörténeti jelentősége mellett irodalomtörténeti szempontból is igen fontos: 1926 és 1944 között az épület akkori tulajdonosának, báró Kemény Jánosnak köszönhetően az erdélyi magyar irodalmi élet szereplői találkozókat tartottak a várkastélyban.

A Hollósy Simon Művelődési Egylet a kilencvenes évek elején kelt életre Máramarosszigeten, egy maroknyi tenni vágyó ember önfeláldozó munkája nyomán. Először egy kórus alakult meg, ez volt a Hollósy Simon Vegyeskar. A kommunizmus romboló munkája előtt nagyon sok ember még egy olyan világban nevelkedett, ahol természetes volt a kórusmozgalom. Az emberek óvódás koruktól öregkorukig valamilyen éneklő csoport, dalárda tagjai voltak. A kórus sikert sikerre halmozott köszönhetően annak is, hogy tagjai közt több kiváló képességű zenetanár is volt, akik nem csak jól énekeltek, hanem jelentős pedagógiai munkát is folytattak.

Feliratkozás a következőre: Románia, Maros megye