Románia, Bihar megye

A Fidem Egyesület 2010 óta aktívan dolgozik Nagyszalontán és a környező településeken a magyar közösség kulturális, szociális és közösségi életének erősítésén. Az Egyesület célja, hogy olyan programokat valósítsanak meg, amelyek minden korosztály számára tartalmas kikapcsolódást, fejlődést és közösségi élményt kínálnak.

Nagyszalonta Erdélyben, Nagyváradtól mintegy 40 kilométerre dél-nyugatra fekvő kisváros. 17.000 fős lakosságának több mint a fele magyar nemzetiségű. Bár területe már a honfoglalás előtt is lakott volt, igazi fellendülése 1606-ban kezdődött, amikor a Bocskai István, erdélyi fejedelem által letelepített 300 hajdú a mai várost megalapította. A központban áll az egykori vár őrtornya, a Csonkatorony, amelyben ma az Arany János Múzeum működik.

Feliratkozás a következőre: Románia, Bihar megye