1985 nyarán születtem Marosvásárhelyen. 2007-ben diplomáztam a Kaposvári Egyetem művészeti karán. 21 évesen színészként léptem ki a nagyvilágba. Azóta eltelt 12 év, és én megjártam Magyarország 8 színházát (kaposvári Csiky Gergely, budapesti Thália, Pinceszínház, Grundszínház, zalaegerszegi Griff Bábszínház, egri Gárdonyi Géza, nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház, Medve Színpad), bennünk eljátszottam közel 30 szerepet. Szerelmes vagyok a hivatásomba, de a szerelem sokszor fáj.

Szakmámra misszióként tekintek, számomra a kultúra és a művészet közvetítése létkérdés. Ez a munkám, hivatásom és mint már említettem; szerelmem. Emellett, a színház általi nevelés is kiemelkedően fontos életemben. Ezért, színházi munkáim mellett, óraadó tanárként dolgoztam egy hétvégi színitanodában, ahol 6 éves kortól 16 éves korig kellett megtalálnom a közös nevezőt, gyermek, kamasz és színház között. Vezérfonalként, a magyar népmesék világát használtam, ugyanis szimbólumrendszerük, rétegeinek mélysége és sokasága, tökéletesen megfelel arra, hogy széles skálán megértsék azokat, és színházi értelemben dolgozni lehessen velük.

Szociálisan érzékeny ember vagyok, segítek, ahol tudok. Egyik kedvenc misszióm volt, mikor 2013 nyarán az Erdélyi Vándortársulattal egy hónapot Háromszéken tölthettem. Olyan falvakba látogattunk el, „koszt- és kvártélyért” cserébe, ahol hatalmas a szegénység. Sokszor játszottunk olyan embereknek, akik azelőtt nem láttak színházi előadást. 2014 nyarán pedig az egri Pinceszínháznak segítettem közép-, és súlyosan sérült gyerekek táboroztatásában. A gyerekek kísérése mellett feladatom volt foglalkozások, programok kitalálása és lebonyolítása.

Büszke vagyok rá, hogy a Petőfi Sándor Program ösztöndíjasa lehetek. Megtisztel a bizalom, hogy alkalmas vagyok hidat teremteni anyaföld és szórványtelepülések között.