2016. március 24-én, csütörtökön a Bolyai János Középiskola alsós kisdiákjainak szerveztem húsvéti kézműves foglalkozást. Miután a kisfiúk elmondták locsolóverseiket, kezdődhetett a kora délután interaktív része. A gyerekek előzetes feladata volt, hogy hozzanak otthonról egy már nem használt zoknit, melyből nagyon könnyen nyuszit varázsolunk. A zoknikat megtöltöttük rizzsel, majd a tetejét cérnával, a nyakát pedig szalaggal kötöttük meg. Ollóval csinos füleket formáztunk, végül filccel rajzoltunk rá arcot. Nagyon vidám délutánt töltöttünk együtt és a gyerekek is örömmel vitték haza immár új funkciót betöltő zoknijukat.