Jelenlegi hely

"Időutazók" - Történelmi gyermektábor Lendván

/ Ujvárosi Zita /
ujvarosi.zita képe

„Biztonsági öveket bekapcsolni!” Az óralapot mintázó piros esernyő, amelyiknek egy-egy fémszára már hónapok óra lötyög, zene ritmusára szélsebes forgásba kezd, és egy rövid perc alatt hirtelen egy másik idősíkba repít el bennünket. Minden nagyon ismerős, és mégis valami megváltozott. Kopogtatnak az ajtón. Feketére festett szemű, vászonruhás figura jelenik meg az ajtóban, merev léptekkel közeledik a mókázni összegyűlt gyereksereg irányába. A gyerekek az idegen parókájából, ábrázatából, hamar rájönnek, hogy az ókori Egyiptom földjére kerültünk. Kedves látogatónk örömmel mesél hétköznapjairól, ünnepeiről, egyáltalán, mindenről, amire a gyerekek csak kíváncsiak. A gyerekek sorai között más érdekes vendégek is feltűnnek: Erzsike, a kíváncsi kislány, Mátyás király és Beatrix királyné, de van itt egy pár érdekes szörny és hétköznapi állatok sokasága, báb alakban.

Hát valahogy így kezdődött mindhárom napjuk azoknak a lányoknak-fiúknak, akik ellátogattak az Időutazók táborába az őszi szünetben. Báthory Szolnok Ágnes, a zalaegerszegi Griff bábszínház tagja, Mandácskó Eszter, aki szintén a Petőfi Sándor Program ösztöndíjasaként tevékenykedik Horvátországban és jómagam, mindhárom nap együtt utaztunk a gyerekekkel. 

.........